Úgy néz ki, mégis maradhatnak Kőbányán az Orchidea Iskolába járó diákok

Trentin Balázs, a Tisza országgyűlési képviselője szerint egyre nagyobb esély van arra, hogy a diákoknak nem kell naponta több kerületen keresztül ingázniuk azért, hogy iskolába vagy óvodába járhassanak.

Az országgyűlési képviselője közösségi oldalán az Orchidea Iskola ügyében úgy fogalmazott, hogy „reális esély mutatkozik arra, hogy átmeneti megoldásokkal a kerületben maradhasson az oktatás jövőre, miközben folytatódnak az egyeztetések az épület felújításáról és a hosszú távú rendezésről”.

Trentin szerint ez mindenképpen pozitív előrelépés, majd megjegyezte azt is, hogy a szülői közösség határozott fellépése és összefogása nélkül valószínűleg nem tartanának itt.

A fenntartói és tulajdonosi felelősségi körök pontos tisztázása fontos kérdés, de jelenleg nem ez a legfontosabb feladat. A legfontosabb most az, hogy a gyermekek, a szülők és a pedagógusok minél hamarabb világos, kiszámítható és minden érintett számára elfogadható megoldást kapjanak. A szülők tájékoztatása alapján erre most már valódi esély mutatkozik.

-írta a képviselő, aki továbbra is egyetért a szülőkkel azzal kapcsolatban, hogy túl későn tájékoztatták őket az iskola kőbányai campusának bezárásáról.

Egy ilyen horderejű ügyben a családoknak és a tanári karnak is joguk van időben megismerni a lehetőségeiket, különösen akkor, amikor a beiratkozási időszak már lezárult.

– emelte ki a posztjában Trentin.

Az Eduline-on korábban beszámoltunk arról, hogy csupán a beiratkozások után közölték a szülőkkel, hogy bezár az Óbudai Egyetem fenntartásában lévő iskola kőbányai campusa, és a gyerekeknek a X. helyett a XIII. kerületbe kellene naponta ingázniuk.

Nyitóképünk illusztráció.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.