• data-translate-key="Érettségi"

 
  • Közoktatás
  • Érettségi-felvételi
  • Felsőoktatás
  • Campus life
  • Nyelvtanulás
  • Pályakezdés
  • Felnőttképzés
  • BrandContent
 

Folytatódott a szócsata Palkovics és a Tanítanék között

Az államtitkár héten tett nyilatkozatát szedte ízekre a tanárok csoportja.

Egyéb
Eduline

 

Őrizetbe vették a főtanfelügyelőt egy magyar gimnázium jogtalannak tartott alapítása miatt

Romániában nagy vita alakult ki egy 1947-ben bezárt, majd újranyitott gimnázium miatt, az ügyészség most korrupciót sejt.

Egyéb
eduline/mti

 

Elvehetnék annak a szülőnek a gyerekét, aki kihagyja a szülői értekezletet?

Ha egy szülő nem jelenik meg a szülői értekezleten, és többszöri próbálkozásra sem tudja az iskola elérni, akkor akár ki is emelhetik a családból a gyerekét - erre adna lehetőséget egy nemrég benyújtott törvénymódosítás.

Egyéb
Eduline

 

Pukli bejelentette távozását a Telekiből

Még kitölti a hátralévő kevés idejét, de nem pályázik újra. Viszont nem marad tétlen.

Egyéb
Eduline

 

Felvették a diákok bunyóját, megőrült érte a net: a tanár észnél volt

Még mindig imádják az ilyesfajta cirkuszt az iskolákban, de szerencsére a tanárok észnél vannak.

Egyéb
Eduline

 

Leckesztrájk: ez lehet a diákok kedvenc érdekérvényesítő eszköze

Leckesztrájkot hirdetett a novemberi hétvégékre a spanyol állami iskolákban tanuló diákok szüleit tömörítő szervezet (CEAPA).

Egyéb
MTI

 

Valaki véget akart vetni az esti mesélésnek Székesfehérvár utcáin

Két éve szinte minden este mesét mondanak a gyerekeknek, egy asszony ezt megelégelte.

Egyéb
Eduline

 

Ismeretlen tények a magyar oktatásról

Számos adat látott napvilágot a közelmúltban a magyar oktatási rendszerről, de néhánynak nem szentelt elég figyelmet a közösség.

Egyéb
Eduline

 

A többségi társadalom gyerekeire nincs rossz hatással, ha hátrányos helyzetű diákkokal járnak iskolába

Az amerikai Last Week Tonightban John Olver átfogóan bemutatta, hogy milyen pozitívumokkal jár, ha felszámolják a gyerekek megkülönböztetését.

Egyéb
Unyatyinszki György

 

Rengeteg embert akasztott ki jelmezével két amerikai gimnazista

Feketére mázolta magát a fehér srác, majd hurkot tett a nyakára.

Egyéb
Eduline

 

Orbánnak írtak levelet a szegregáció miatt

Alternatív Nobel-díjasok írtak a miniszterelnöknek.

Egyéb
Eduline

 

Fontos határidők jönnek novemberben, melyek a továbbtanulást is befolyásolják

Véget ér a keresztféléves felvételi és felpörög az élet a középiskolai felvételi eljárásban.

középiskolai felvételi
Eduline

 

Palkovics nem mond le, de vitára várja a Tanítanékot

Szerinte az oktatásban nincs olyan ügy, amit csak a Tanítanék Mozgalommal lehet megvitatni, ezért sem reagált a legutóbbi meghívásra.

Egyéb
eduline/mti

 

Fontos határidő jár le novemberben: tanárok, figyelem!

Hamarosan lejár a határidő a tanárok számára.

Egyéb
Eduline

 

Kész Palkovics felmondólevele, a Tanítanék fogalmazta

Az oktatási államtitkár nem állt ki nyílt vitára a Tanítanék Mozgalommal, ezért hozzá nem értőnek tartja a mozgalom, így felszólították a lemondásra.

Egyéb
eduline/mti

 

Jó hír a diákoknak (is): még nem kell megvenni a novemberi bérletet

Ma még nem kell bérletet venni: a GYSEV, a MÁV-Start és a Volán helyközi járatain november 7-ig használhatjátok az októberi diákbérletet.

Egyéb
Eduline

 

Így tennék menővé az iskolai egyenruhákat

Nem kell, hogy az egyenruha béna legyen - legalábbis a pekingi divatbemutató szervezői ezt gondolják.

Egyéb
Eduline

 

Ilyen egy igazán őszinte kisdiák: nem minden gyerek annyira cuki?

Három eset, ami azt bizonyítja, hogy az őszinteség néha baromi ijesztő. Ezek a srácok akár egy halloweeni film főszereplői is lehetnének.

Egyéb
Eduline

 

Nem érted, hogyan jelöltek Prima Primissima-díjra egy iskolát? Kisebb csoda zajlik náluk

A Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskolában olyan fejlesztőmunkát végeznek, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek is a szép élet esélyével kerülnek ki.

Egyéb
Eduline

 

Újabb oktatók ezrei váltak a török megtorlás áldozatává

Elbocsátottak több mint tízezer közalkalmazottat Törökországban annak gyanújával, hogy kapcsolatban állnak a július 15-i puccskísérlet összeesküvőivel - jelentette vasárnap a Dogan török hírügynökség.

Egyéb
eduline/mti

1 ... 665 666 667 668 669 ... 1207
Facebook TikTok Instagram
HVG Kiadó Zrt. © 2026