Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Fantasztikus pályázat segítségével juthatnak el a hetedik osztályos tanulók a Kárpát-medence különböző településeire egy tanulmányi kirándulás keretén belül.
A pályázat célja a magyarországi köznevelési intézményben a 7. évfolyamon tanuló diákok Románia, Szlovákia, Szerbia, Ukrajna, Szlovénia vagy Horvátország magyarlakta területeire irányuló tanulmányi kirándulásának támogatása. - áll a Határtanalul pályázat leírásában.
Azonban a tanulmányi kirándulások támogatása mellett a szakképző iskolák, illetve a gimnáziumok együttműködése és egy kárpátaljai akcióprogram megvalósítása is megpályázható. Az összeg felső kategóriája nincs megadva, a kikötés annyi, hogy diákonként maximum 60.000 forint kérhető.
Egy, már a pályázatot megnyert 7-es osztály diákja arról szómolt be, ők Erdély különböző településeit járták végig a lehetőség segítségével, mégpedig aszerint, hogy Petőfi Sándor életében melyik hely mit jelentett, és hol található meg az emléke az adott falvakban, városokban.
Jókora botrány érlelődik: kiakadtak a szakmai tárgyakból vizsgázók
Levélcunamit zúdítottak a szakgimis érettségizők az eduline-ra, és egyáltalán nem boldogok a mai vizsgáktól. "Ez a vizsga nem fair!", "a tanárok sem tudták, mit és hogyan kell csinálni", "nem erre lettünk felkészítve", "a tanárnő nyugtatót vett be reggel, mert a készülésnél ő sem tudott megoldani minden feladatot", "undorító ez az egész rendszer".
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által létrehozott lehetőséget 2018. június 15-ig lehet felhasználni.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.