Százmilliós pályázatot írtak ki iskolai kórusok támogatására

Iskolai kórusok alapítására, valamint meglévő énekkarok munkájának támogatására hirdet százmillió forintos keretösszeggel pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A beadási határidő június 30-a.

  • Eduline

 A pályázat célja a 2017/2018-as tanévben alakuló, új iskolai kórusok programjainak támogatása azokban az intézményekben, ahol jelenleg még nem működik énekkar, valamint a szakmailag már bizonyított együttesek által megvalósítandó szakmai-művészeti programok támogatása. A részletes kiírás a kormany.hu oldalról tölthető le.Több mint százezer általános iskolásra vár vizsga szerdánHolnap az általános iskolák hatodik és nyolcadik osztályos diákjai is vizsgát fognak tenni, mégpedig idegen nyelvből. A kéttannyelvű osztályokat leszámítva a két évfolyam minden diákja első idegen nyelvből (angolból vagy németből) szövegértési készségeket vizsgáló vizsgát fog tenni szerdán. Míg a hatodikos évfolyamtól az A1-es szintet, addig a nyolcadikosoktól legalább az A2-es szint teljesítését várják el. 

Az Nemzeti Kulturális Alap miniszteri keretének terhére nyújtott, vissza nem térítendő támogatásra magyarországi és határon túli magyar általános és középiskolák, valamint szakképző intézmények fenntartói pályázhatnak az énekkarok létrejöttét és működését segítő szakmai kiadásaikra - közölte az Emmi kedden az MTI-vel.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.