Országgyűlési tudósítás: az oktatás támogatása volt ma terítéken

A jövő évi költségvetés szerdai parlamenti vitáján többek között az oktatás forrásainak növelése került terítékre.

  • eduline/mti

Banai Péter Benő, a nemzetgazdasági tárca államtitkára szerint az oktatási rendszer nincs magára hagyva Magyarországon. Véleménye szerint a kötelező óvodáztatás és az oktatás egységes rendszerbe helyezése is fontos fejlesztésnek számít. Emellett megemlítette a felsőoktatás átalakulását és a szakképzési rendszer folyamatos átalakítását, melyek véleménye szerint a végzettek munkavállalását nagyban megönnyítik.

Nemcsak a pedagógusbérek, de az intézményi források is emelkedtek.

Ahogy fogalmazott: A kormány számos intézkedést tett mind az oktatási rendszer, mind a gazdaságpolitika eszközeivel annak érdekében, hogy képzett emberek álljanak rendelkezésre a gazdaság számára.

Spórolás céljából küldtek kopott kerekű buszt a fóti gyerekekért

A busz tulajdonosának szavaiból az derül ki, költségcsökkentés céljából küldték azt a buszt, amit aztán a rendőrség már a parkolóból sem engedett kihajtani. A tulajdonos szerint azonban teljesen biztonságos volt a jármű, a saját gyerekét is felültetné rá.

Az LMP is megszólalt

Ikotity István LMP-s képviselő arról beszélt, mindenkinek lehetőséget és teret kell adni a képességei kibontakoztatására. Az LMP által elképzelt oktatási rendszer kompenzálja az otthonról érkező esetleges hátrányokat. Amit még kiemeltek: szeretnék, hogy a szakiskolákból is lehetőség legyen bekerülni a felsőoktatásba.

A gazdasági fejlődés legfőbb forrása a felsőoktatásból kikerülő diákok tudása legyen.

Elmondásuk szerint kevesebb, mint 3 százalékkal nőtt hat év alatt az oktatási ágazat költségvetése.  Az LMP növelné ezen forrásokat a tanárhiány megoldása érdekében. Megemelt pótlékot adnának a kistérségekben oktató pedagógusoknak és bővítenék a korai fejlesztés hálózatát.

Jókora botrány érlelődik: kiakadtak a szakmai tárgyakból vizsgázók

Levélcunamit zúdítottak a szakgimis érettségizők az eduline-ra, és egyáltalán nem boldogok a mai vizsgáktól. "Ez a vizsga nem fair!", "a tanárok sem tudták, mit és hogyan kell csinálni", "nem erre lettünk felkészítve", "a tanárnő nyugtatót vett be reggel, mert a készülésnél ő sem tudott megoldani minden feladatot", "undorító ez az egész rendszer".

A Fidesz  szerint minden rendben van

Vinnai Győző arról beszélt, a költségvetés jövőre azt fogja üzenni, megéri dolgozni, gyermeket vállalni, áldozni a biztonságra. Véleménye szeint jelentős uniós forrásokat lehet bevonni az elmaradott térségek iskoláinak fejlesztésére, a pedagógus életpálya utolsó állomásához érkezik, s folytatódik a béremelés a felsőoktatásban.

Az ingyenes tankönyvellátás kiterjed a kilencedik évfolyamra.

Fontos előrehaladásnak tartja még, hogy támogatják az első sikeres nyelvvizsgát, az első sikeresen letett emelt szintű idegen nyelvi érettségit is. Célnak pedig az oktatás megerősítését, és mégtöbb forrás megteremtését nevezte meg.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.