A szülői értekezletekre védettségi igazolvány nélkül is be lehet menni
Vannak olyan iskolák, ahol már szeptember elején kötelezővé tették a maszkot, de van olyan intézmény is, ahol ennél is szigorúbbak a szabályok: a védettségit is elkérik.
Vannak olyan iskolák, ahol már szeptember elején kötelezővé tették a maszkot, de van olyan intézmény is, ahol ennél is szigorúbbak a szabályok: a védettségit is elkérik.
Csik Veronika
Felrobbantottak egy leányiskolát Pakisztán északnyugati részén szerda éjjel, a robbanószerkezet Tánk városában lépett működésbe, amely az afgán határhoz közeli Dél-Vazirisztánnal szomszédos.
Eduline/MTI
Kétezer korábbi kérelmet nézhetnek meg a Szülői Hang közösség adatbázisában azok, akik ebben a tanévben szeretnék kérvényezni, hogy gyermekük még egy évig maradhasson az óvodában.
Szabó Fruzsina
Egyetemistát nevelő szülők is visszakaphatják a 2020-as szja-t? Utánajártunk.
Csik Veronika
A pályaválasztást, továbbtanulást segítő teszt az Oktatási Hivatal honlapján érhető el és minden nyolcadikosnak kötelező kitölteni.
Bezzeg Hanna
„Bízom abban, hogy még ebben a ciklusban tudunk béremelést adni a pedagógusoknak. Dolgozunk ezen” – ezt mondta Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter keddi sajtótájékoztatóján, majd pár órával később a Fidesz is úgy reagált közleményben, hogy „elkötelezettek” a tanárok béremelése mellett. Könnyen lehet azonban, hogy a legkevesebbet kereső pedagógusok fizetését mindenképpen kénytelenek lesznek emelni januártól – egész egyszerűen azért, mert az már alacsonyabb lesz, mint a garantált bérminimum.
Szabó Fruzsina
Az ellenzéki pártok és a miniszterelnökjelöltek is támogatják az ADOM Diákmozgalom 12 pontját - jelentették be közös sajtótájékoztatón.
Eduline
A tanár be volt oltva, ennek ellenére kapta el a vírust.
Csik Veronika
A népszerű töritanár Novák Katalin tegnapi, pedagógusfizetésekkel kapcsolatos kijelentésére reagált.
Eduline
Ez a szám Angliában a legmagasabb a járvány kezdete óta. A brit iskolákban nincs kötelező maszkviselés, sem távolságtartás.
Csik Veronika
Sok iskola szeretne csatlakozni a programhoz, azonban az emberhiány miatt nem mindenki tud - nemcsak pedagógusokból, lassan már iskolaőrökből is hiány van.
Csik Veronika
Az Európai Unió Fiatal Tudósok Versenyét évente szervezik meg a 14-20 év közötti diákoknak, az idei döntőben 34 országból 114 projekt versenyzett. A magyar diákok három különdíjat hoztak haza, de az egész csapat nagyon jól szerepelt.
Eduline/MTI
A Fidesz szerint úgy is lehet emelni a pedagógusok bérét, hogy az életpályamodell változatlan marad. A párt Novák Katalin keddi nyilatkozatára reagált.
Szabó Fruzsina
Siralmas fizetésért dolgoznak a pedagógiai asszisztensek, akik a saját bőrükön érzik a tanárhiányt: egyre több feladatot kapnak, sokszor a hiányzó pedagógusok óráira is ők mennek be, felügyelni a diákokat. A kormány mindeközben pedagógiai technikumok indításán dolgozik, ahol iskolákban és óvodákban is „bevethető” asszisztenseket képeznének. Kérdés, hogy ezek mennyire lesznek népszerűek.
Szabó Fruzsina
Van olyan állami iskola, ahol nemcsak a középszintű érettségik többsége lett ötös, hanem az emelt szinten vizsgákon is kiemelkedően teljesítettek a végzősök. Bár még nem indult el a 2022-es középiskolai felvételi, a választásban ez a lista is segíthet.
Csik Veronika
Abban nincs vita, hogy a pedagógusok bérét emelni kell, de Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter nem érzi úgy, hogy a pedagógus-életpályamodell rendszerén változtatni kellene.
Eduline
Alvásproblémák, hasfájás – mind gyakori tünetei az iskolakezdés idején fellépő szorongásos zavaroknak. Akkor van baj, ha ezek nem átmeneti tünetek, hanem állandósulnak.
Csik Veronika
Érdekes kormányhatározatra bukkant a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), oldalukon azt írják, az Emberi Erőforrások Minisztériuma évente közel egymilliárd forintot kap arra, hogy "áttekintse és megerősítse" a tanfelügyeleti rendszert.
Szabó Fruzsina
Karantént és digitális oktatást rendeltek el az egyik budai általános iskola legalább egy osztályában hétfőn.
Eduline
A legtöbben tavaly is gimnáziumba jelentkeztek, de a legtöbben valamelyik technikumokba jutottak be. Mutatjuk a tavalyi középiskolai felvételi népszerűségi listát és a legkeresettebb szakmákat is.
Csik Veronika