Saját otthonában oltotta be koronavírus ellen egyik diákját egy amerikai tanár, letartóztatták

Sajátos oltási akcióba kezdett egy amerikai tanárnő, akár négy évet is kaphat.

  • Eduline

Letartóztattak egy orvosi képesítéssel nem rendelkező New York-i tanárt, mert koronavírus elleni oltást adott egy diákjának – írta meg a BBC a rendőrség közleménye alapján. Az esetről videó is készült, amiben a tanár azt mondja a diáknak, hogy reméli, rendben lesz a gyerek az oltás után.

Az otthonában engedély - orvosi és szülői beleegyezés - nélkül oltó biológiatanárnő akár négy évet is kaphat, annak ellenére is, hogy a 17 éves fiú állítólag szerette volna beadatni magának az oltást.

A rendőrség szerint egyelőre nem világos, hogy Laura Russo hogyan jutott a koronavírus elleni vakcinához, illetve hogy az milyen típusú volt. Jelenleg az Egyesült Államokban 18 év alatt csak a Pfizer vakcinája engedélyezett.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.