Újabb író állt ki a tanárok mellett, Szabó T. Anna szerint ez nemzeti ügy
Szabó T. Anna Facebookon osztotta meg a gondolatait a mai tanársztrájkról és a diáktüntetésekről.
Szabó T. Anna Facebookon osztotta meg a gondolatait a mai tanársztrájkról és a diáktüntetésekről.
Csik V
Több ezer diák tüntetett szerdán a Kossuth téren, péntekre pedig újabb akciót szerveznek középiskolások. Igaz, ez várhatóan jóval csendesebb megmozdulás lesz: a résztvevők alternatív tanórákon vehetnek részt.
Eduline
Általános iskolások készítettek csomagokat Ukrajnából menekülő gyerekeknek.
Csik Veronika
Több ezer diák tüntet a Kossuth téren a tanársztrájk első napján.
Eduline
Több ezren gyűltek össze az ADOM Diákmozgalom és az aHang mai demonstrációján, a Kossuth téren.
Csik Veronika
A diákok hamarosan a Parlament elé érnek, de útközben elhaladtak az Emberi Erőforrások Minisztériumának épülete előtt is.
Eduline
Az ADOM Diákmozgalom és az aHang mai demonstrációján, a Kossuth téren egyre többen vannak.
Eduline
Tizenkét pontban foglalták össze követeléseiket a budapesti Lauder Javne Iskola tanársztrájkot támogató dolgozói. Többek között nemzeti konszenzuson alapuló, hosszú távú oktatási stratégiát, tananyag- és óraszámcsökkentést, szabad tankönyvválasztást szeretnének.
Eduline
Több száz iskolában kezdtek határozatlan idejű sztrájkba a tanárok március 16-án. Hoztunk egy képgalériát az első reggel eseményeivel.
Csik Veronika
Tanárként sztrájkoljatok, engedetlenkedjetek, vagy legalább fejezzétek ki, hogy együtt vagyunk - kéri a népszerű történelemtanár a Facebookon.
Csik V
A Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (TDDSZ) virtuális szolidaritási sztrájkot hirdet a sztrájkoló pedagógusok támogatására.
Eduline/MTI
Az elmúlt egy hétben több szakszervezet, gimnáziumi diák, szülő vagy művész áll ki a pedagógus-érdekképviseletek mellett, így támogatva a sztrájkoló tanárokat.
Csik V
Komoly bérrendezés, a terhek csökkentése és garantált illetmény - négy pontba szedtük, mit kérnek a tanárok a kormánytól.
Eduline
Határozatlan idejű sztrájkot hirdetett március 16-tól a két legnagyobb pedagógus-szakszervezet. Annak ellenére kezdték el szervezni a munkabeszüntetést, hogy február elején megjelent a sztrájkrendelet, amely alaposan megnehezítette a dolgukat - csak "kreatívan" és a jogszabály által meghagyott kiskapukat kihasználva lehet sztrájkolni. Mégis több száz iskolában tiltakoztak a tanárok és tanítók, napközben pedig több diáktüntetés is volt Budapesten és vidéki nagyvárosokban. Folyamatosan tudósítunk az eseményekről.
Csik Veronika
Csik Veronika
Szabó Fruzsina
A noÁr Mozgalom új videóklipet adott ki a héten. Kezdődjön ezzel a mai nap.
Eduline
Március 16-án határozatlan idejű munkabeszüntetést tervez a két nagy pedagógus-szakszervezet. Mutatjuk, miért küzdenek.
Bezzeg Hanna
Néhány kattintással fontos infókat találhattok a középiskolákról. Például arról, hogy tavaly mekkora volt a túljelentkezés, az ideiglenes rangsor hányadik helyéről jutott be az utolsóként felvett diák, és hányan jelölték meg az iskolát a jelentkezési lap első helyén.
Bezzeg Hanna
Március 11-én lezárultak a szóbeli meghallgatások azokban az intézményekben, ahol a pontszámításnál nem csak az írásbeli vizsga eredményét és az általános iskolai jegyeket veszik figyelembe. Mutatjuk, milyen dátumok és határidők várnak a középiskolába jelentkezőkre.
Bezzeg Hanna
Március 16-ára a két nagy pedagógus-szakszervezet, a PSZ és a PDSZ határozatlan idejű munkabeszüntetést hirdetett. Nemcsak a tanárok sztrájkolnak ezen a napon, országszerte számos más akció is lesz.
Eduline
Szerintük nincs minőségi oktatás megbecsült pedagógus és szülői felelősség nélkül, ezért összeszedtek pár fontos infót a március 16-ra tervezett munkabeszüntetéssel kapcsolatban.
Eduline