Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Meghaladta az ötmilliót azoknak a száma, akik az ukrajnai háború február végi kitörése óta átlépték az ukrán-lengyel határt - közölte hétfőn a lengyel határőrség. Az iskolákban 160 ezer ukrajnai diák tanult.
Ukrajna felé pedig megközelítőleg 3,1 millióan utaztak át Lengyelországból - olvasható a határőrség Twitteren közzétett bejegyezésben.
A lengyel oktatásügyi tárca július eleji adatai szerint a véget ért tanévben 160 ezer ukrajnai diák tanult lengyel iskolákban, és 40 ezer ukrán gyerek járt óvodába.
Przemyslaw Czarnek oktatási miniszter szerint a tárca arra számít, hogy szeptemberben akár 400 ezer ukrán diák is elkezdheti a tanévet. Sokan viszont megmaradhatnak az ukrán iskolai rendszerben, távoktatás formájában - tette hozzá Czarnek.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.