Több tízezer ukrajnai menekült diák tanulhat ősztől a cseh iskolákban

Negyvenezer ukrajnai diák már beiratkozott a 2022/2023-as tanévre valamelyik csehországi iskolába.

  • Eduline/MTI

A szeptemberben kezdődő új tanévre a cseh általános iskolákba eddig 40 ezer ukrán – iskolaköteles – diák iratkozott be.

Ez 30 ezerrel kevesebb, mint ahány gyereket a regionális közigazgatási szervek nyilvántartanak – közölte a héten Martin Kuba dél-csehországi regionális elöljáró, a Régiók Szövetségének elnöke.

A ténylegesen Csehországban tartózkodó ukrán menekültek pontos száma nem ismert, a hatósági becslések szerint jelenleg már meghaladja a 300 ezret. Körülbelül százezer menekült visszatért Ukrajnába vagy nyugatra távozott.

A prágai sajtóban megjelent becslések szerint a Csehországban tartózkodó ukrajnai menekültek legalább kétharmada azzal számol, hogy hosszabb ideig marad vagy letelepszik Csehországban. 

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.