Már csak a héten jelentkezhettek az Arany János Tehetséggondozó Programra
Legkésőbb december 11-ig pályázhatnak a 8. évfolyamos, hátrányos helyzetű diákok az Arany János Tehetséggondozó Programra. Mutatjuk, mi is ez pontosan, illetve azt is, mik a jelentkezés feltételei.
Már nem kell sokat aludni és kezdődik a téli szünet: mutatjuk a dátumokat
Persze nem csak az a kérdés, hogy mikor kezdődik a 2020-as téli szünet, hanem az is, hogy meddig tart pontosan.
Középiskolai felvételi: „Mondjuk ki nyugodtan: a digitális munkarend sikere nem éri el a jelenléti oktatásét”
Múlt héten lejárt a középiskolai felvételi vizsgajelentkezése, és beindult a nagy hajrá az írásbelikig. Ez idén sem csak a felkészülés kezdetét jelenti, hanem az iskolaválasztásét is. Sok szülő azonban most még tanácstalanabb, ugyanis a vírushelyzet miatt elmaradnak vagy online szervezik az iskolák a nyíltnapokat - kevesebb információ ér el a diákokhoz és szüleikhez. A rendhagyó középiskolai felvételiről Szabó Rolanddal, a Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium magyar és történelem szakos vezetőtanárával, ELTE BTK Történelem Segédtudományai Tanszék egyetemi oktatójával beszélgettünk.
Orbán Viktor: január 11-ig maradnak a szigorú intézkedések
A Facebook-oldalán közzétett videóban jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, hogy milyen döntéseket hoztak az operatív törzs hétfő hajnali ülésén.
A lakhatási szegénység elérte a tanárokat is?
Egy online konferencián az derült ki, hogy a lakhatási válság a tanárok életében is jelen van.
Iskolaérettség: a Szülői Hang szerint a kormány magukra hagyta a szülőket
Már csak néhány nap áll a szülők rendelkezésére, hogy még az ünnepek előtt beszerezzék a január 1. és 15. között esedékes iskolaérettségi kérvényezéshez a támogató dokumentumokat. A Szülői Hang szerint azonban a kormányzat magára hagyta a szülőket: semmilyen érdemi segítséget nem nyújtott abban, hogy személyre szabott, érdemi pedagógiai támogatást kapjanak a döntéshez.
Iskolai teszteredmények a második hétről: nem nőtt a részvételi arány
Itt vannak a második hét iskolai teszteléseinek eredményei.
Kötelező lesz mecsetben tanulnia az általános iskolásoknak Afganisztánban
Afganisztánban kötelező lesz mecsetben tanulni az általános iskola első három évében az iszlám identitás fejlesztéséért.
Válaszolt az Emmi a tanárok táppénzével kapcsolatban: két részletben érkezik
A 100 százalékos táppénz hetek óta fontos kérdés, erre reagált most az Emmi.
Maruzsa: az operatív törzs mérlegeli, indokolt-e, hogy hamarabb kezdődjön a téli szünet
A vártnál kevesebb pedagógus vett részt a múltheti célzott tesztelésen, amely után az intézmények harmadában volt szükség intézkedésekre.
Tényleg nem folytatódik a tanárok tesztelése? Az operatív törzs később dönt
Felhasználják a bölcsődék, óvodák, nevelési és oktatási intézmények és szociális otthonok kéthetes tesztelése során szerzett tapasztalatokat - közölte a Miniszterelnökség szombaton az MTI-vel.
Középiskolai felvételi 2021-es tudástár: itt vannak a legfontosabb dátumok
Nemsokára igazán beindul a középiskolai felvételi szezon, hiszen múlt héten lejárt a 2021-es középiskolai felvételi írásbeli jelentkezésének határideje. Most összeszedtük a legfontosabb dátumokat és szabályokat.
Központi felvételi: erre számíthattok a matek írásbelin
Mennyi idő alatt kell majd megoldanotok a matek feladatlapokat a középiskolai felvételin? Milyen készségeket mérnek fel, illetve használhattok-e segédeszközöket? Most minden fontos kérdést megválaszolunk.
Azonnali téli szünet és a tesztelések első körének eredményei: a hét hírei röviden
Kiderült az oktatásban dolgozók teszteléseinek eredménye, Maruzsa Zoltán pedig azt nyilatkozta, céljuk továbbra is az, hogy működjön az oktatás. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azt kéri nyílt levében, haladéktalanul rendelje el a téli szünetet mostantól. Összeszedtük a hét legfontosabb oktatási híreit.
PDSZ: az egész országban leállítják a tanárok tesztelését
A szakszervezet szerint nem lesz több tesztelés.
Középiskolai felvételi: mi a helyzet, ha azonos pontszám alakul ki?
Többen kérdeztétek már a középiskolai felvételivel kapcsolatban, hogy mit történik akkor, ha két jelentkezőnek azonos pontszáma van. Mutatjuk a választ.
A középiskolások több mint háromnegyede vágyik diplomára
Még mindig a hazai képzések a legnépszerűbbek, de a megkérdezettek nagyságrendileg ötöde már külföldi intézményekben képzeli el az alapszakos továbbtanulását - derült ki a Corvinus Egyetem idei nyári felméréséből, amit a 16-20 éves középiskolások körében készítettek.
14 dolgozóból kilencnek pozitív a tesztje, mégsem zárják be az iskolát
Egyre több oktatási intézményben folyik tovább a munka a rengeteg fertőzött ellenére is. Vannak azonban olyan iskolák is, ahol már képtelenek a helyettesítésre, ezért átálltak digitális oktatásra, vagy tanítás nélküli munkanapokat rendeltek el.
Hétfőtől azonnali téli szünetet és a kiesett bérek kifizetését követeli a PDSZ
A PDSZ a héten nyílt levélben fordult a kormányhoz, miután a tanárok tesztelésének eredményi kiderültek.
"Ne kerteljünk: az internethozzáférés hiánya a következő generáció jövőjébe kerül"
Az iskolás korú gyerekek kétharmadának világszerte nincs otthon internete - állapította meg az ENSZ, holott a pandémia miatti iskolabezárások miatt ez létfontosságú lenne az online oktatásukhoz.