Azonnali fizetésemelést követel a PDSZ, levelet írtak Orbán Viktornak

Azonnali fizetésemelést követel a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a miniszterelnöknek írt levelében, továbbá követeli a kisadózó vállalkozások tételes adójáról (kata) és a rezsicsökkentésről szóló rendelkezések visszavonását, azokról a szakmai, társadalmi egyeztetés megkezdését.







Sok településen szolgálati lakást kínálnak az óvodapedagógusoknak

Egyre nehezebb betölteni a meghirdetett óvodapedagógusi állásokat, ezért sok település szolgálati lakással és más juttatásokkal próbál pályázókat csalogatni a helyi óvodákba. Budapesten kevés a szolgálati lakás, de néhány kerület néhány tízezer forintos pótlékkal egészíti ki az óvodapedagógusok bérét.


"Tanár vagyok + katás idegenvezető. Szuper kombó, nem?"

„A feliratot nem én írtam, de az eleje igaz rám: tanár vagyok és katás. A kettőből tudtam megélni eddig. Eddig. Most pedig ezt kihúzták alólam, és ha folytatom - meg akarok élni, szóval muszáj lesz -, akkor sokszorosára nőnek a költségeim. Ahogy mindenkinek” – írja a Facebookon Balatoni József történelemtanár, vagyis Jocó bácsi.