Elege lett a bizonytalanságból, ezért mondott fel az egyik XI. kerületi iskola pedagógusa

Gábor Judit, a XI. kerületi Bethlen Gábor Általános Iskola tanára február 17-én tanít utoljára. Szerinte csak az hozhat változást, ha a felmondó tanárok miatt teljesen megbénul a közoktatás.

  • Székács Linda

A Pintér Sándor által összehívott oktatási konzultáció volt az utolsó csepp a pohárban a Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium egyik felmondó pedagógusának, Gábor Juditnak – hangzott el a Klubrádióban.

A pedagógus szerint csak akkor lesz valódi változás az oktatásban, ha elég tanár mond fel vagy szünetelteti a munkát ahhoz, hogy leálljon a közoktatás. A hónapok óta tartó sztrájk ugyanis már annyira nem érdekli a vezetést, hogy az első figyelmeztető levél után semmilyen figyelmeztetést nem kapott, holott az elmúlt egy évben rendszeresen sztrájkolt és polgári engedetlenkedett.

December elejétől a téli szünetig nem tartottam meg az óráimat. Erre nem jött válasz, úgyhogy én azt gondolom, hogy ezt a bizonytalanságot sem magam, sem a gyerekek számára nem kívánom. Ezt szerettem volna lezárni azzal, hogy akkor én mondok le a jogviszonyomról

– indokolta meg a döntését.

A pedagógus február 17-én tanít utoljára, szülőként azonban – mivel három kiskorú gyermek édesanyja – továbbra is részt venne a megmozdulásokban.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.