Bepereli volt iskoláját Pankotai Lili

Pankotai Lili a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumból novemberben jött el, mert szerinte pszichológiai hadviselést folytattak ellene.

  • Eduline

A diáklány a Telexnek beszélt arról, hogy a TASZ-szal közösen most pert indít a volt iskolája ellen, amiért a véleménynyilvánítása miatt megalázták. Hozzátette azt is, nem személyes bosszúról van szó, inkább példát akar mutatni mindenkinek, és szerinte vissza kell tolni a határokat.

Pankotai Lili tavaly október 23-án lett országosan ismert, amikor egy, a tanárok helyzete miatt tartott tüntetésen olyan beszédet mondott, melyben volt néhány trágár szó is. A kormánymédia ezt azonnal megragadta, de a tanulótól saját iskolája, a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma is elhatárolódott.

A most bejelentett perről azt mondta, ellehetetlenítették, az iskola a saját presztízsével foglalkozott, nem a diákjával, és még azt is rátolták, hogy a tanárok frusztráltsága is az ő hibája.

Zeller Judit, a TASZ munkatársa pedig azt mondta a lapnak, hogy Lili perének óriási a szimbolikus jelentősége. Az iskolát úgy perlik be, hogy esetleg a fenntartót is be lehessen vonni, mert bár az iskola sértette meg Pankotai jogait, de próbálnak rámutatni arra is, hogy egy iskola nagyon sokszor egy fenntartótól függ. Próbálják úgy időzíteni a pert, hogy ha diákoknak be kell menniük a bíróságra tanúskodni, az nem zavarjon bele az érettségibe.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.