Palya Tamás matematika-kémia szakos tanár szerint túl nagy a tananyag kémiából, viszont túl kevés rá az idő, emiatt szinte lehetetlen feladat élményszerűen kémiát tanítani.
Húsz évvel ezelőtti szakdolgozatát vette elő Palya Tamás, melynek egyik fejezete a kémiaoktatás hazai helyzetével foglalkozik. A szavon.hu-n közzétett írásban a szakdolgozatából egy ma is érvényesnek tűnő kritikát idézett Nahalka István oktatáskutatótól, miszerint bizonyos természettudományos tanárokra jellemző egyfajta „gőg”, amely abban nyilvánul meg, hogy tantárgyukat tartják a legfontosabbnak, miközben elutasítják a modern pedagógiai módszereket. „Ez a gőg okozza, hogy […] a tanár jó, ha négy-öt gyereknek tanít, a többiek már régen elvesztették a fonalat”
Palya szerint bár sok pedagógus nyitott a fejlődésre, még mindig jelen van az a hozzáállás, amely nem a diákok élményére helyezi a hangsúlyt.
Miért érzem úgy magántanárként, hogy néhány tanár nem szeretné, hogy a diák jól érezze magát az iskolában?
– teszi fel a kérdést.
Konkrét példákat is említ: van olyan tanár, aki nem engedi a függvénytáblázat használatát dolgozatnál, noha az érettségin ez megengedett, vagy olyan eset, amikor egy hibátlan kémiai egyenletet csak formai eltérés miatt pontoznak le. Ezek az apróságnak tűnő döntések szerinte komoly hatással lehetnek a diákok motivációjára.
A szakmai szervezet szerint a Nagykátán történt baleset rávilágít a hazai kémiaoktatás egyik alapvető problémájára: sok intézményben már nincs főállású kémiatanár, miközben a kísérletek bemutatása komoly szakértelmet és megfelelő körülményeket igényel.
Külön problémának tartja, hogy sok tanuló már az első találkozások során elveszíti az érdeklődését a kémia iránt.
Először talán meg kellene szerettetni a tantárgyat a gyerekekkel. Megmutatni nekik, hogy ez az életünkről szól, nem elvont képletekről
– hangsúlyozza.
A tananyag mennyisége és az óraszámok csökkenése szintén feszültséget okoz. Bár a Nemzeti alaptanterv (NAT 2020) számos modern, élményszerű módszert ajánl, ezek alkalmazása gyakran nem fér bele az időkeretbe.
Ha mindent el akar mondani, akkor végig csak frontális oktatást alkalmazhat
– írja, hozzátéve, hogy a tanárok sokszor még mindig a „leadni az anyagot” szemléletben gondolkodnak.
Palya megoldásként a szerző a természettudományos oktatás átalakítását javasolja, amelyben az alapozó évek után célzottabb képzés következne. Ezt saját szavaival így fogalmazza meg: „Bár ezért sokan megköveznének, azt gondolom, hogy a komplex természettudományos tantárgyakat kellene tanítani tizedikig, majd az utolsó két évfolyamon lehetne specializálódni és készülni az emelt szintű érettségikre.”
Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ehhez megfelelő időkeretre és felkészítésre is szükség lenne. „De akkor a kémiát nem heti két órában kellene tanítani, mert akkor az orvosira bejutni csak úgy lehetne (mint most is), hogy szinte mindenkinek magántanárhoz kell járnia!” – teszi hozzá.
Önkritikusan megjegyzi, hogy a frontális oktatás sokszor kényelmesebb, ugyanakkor fontosnak tartja a megújulást. A változás szükségességét egy személyes példával is érzékelteti: míg pályája elején még technikai korlátok nehezítették a tananyagkészítést, ma már a mesterséges intelligencia kínál új lehetőségeket.
A tanárképzés helyzetét sem látja megnyugtatónak. Bár korábban a túlzottan elméleti képzést kritizálták, ma is sok problémát érzékel ezen a területen. Összegzésként úgy látja, hogy rendszerszintű változásokra van szükség, de a pedagógusok hozzáállása is kulcskérdés. „Rengeteg változásra van szükség” – írja, hozzátéve, hogy a jelenlegi leterheltség mellett ez különösen nagy kihívás.
A kémiaoktatás helyzetével az Eduline-on többek között az alábbi cikkünkben foglalkoztunk.
Bár a legtöbb pedagógusállás nyáron üresedik meg, több iskolában már most hiány van természettudományos tárgyakat oktató tanárból.
