Eduline: Javában tartanak a középiskolai felvételik a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokban. A verseny éles, hiszen óriási a túljelentkezés ezekre a helyekre, de a férőhelyek száma gyakorlatilag évek óta változatlan. A fő érv az iskolaváltás - vagyis a hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumba felvételizés - mellett az, hogy a szülők elégedetlenek az általános iskolával – például a szaktanári ellátottsággal, az osztályközösséggel - ezért keresnek jobbat.
Nahalka István: A hat-és nyolcosztályos gimnáziumok létjogosultsága mellett az a szokásos érv, hogy növelni lehet velük a jobb tanulók teljesítményét. Azt is szokták mondani róluk, hogy ezek tehetségnevelő iskolák, mert a tehetségeket még magasabb szintre tudják fejleszteni: a pedagógus könnyebben tud bánni egy homogénebb csoporttal, hogy kevesebb zavaró körülmény van az osztályban. Na most ezekről az elvekről és magyarázatokról a pedagógia sorban bizonyítja be, hogy vagy az ellenkezője igaz, vagy nincs valójában olyan hatás, amit feltételezünk.
Tudna erre egy konkrét példát mondani?
Nahalka István: A PISA-vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy attól, hogy mi már negyedik osztály után, a nyolc évfolyamos gimnáziumokba, meg hatodik után a hat évfolyamos gimnáziumokba, különválasztjuk a gyerekeket, az egészen jó tanulóink (akik magas teszteredményeket érnek el a PISA-vizsgálatban), nem lesznek átlagosan jobbak, mint a más országokban a tehetségeseknek számító, tehát jobb eredményeket elérő tanulók.
A 2006-os, 2009-es PISA-mérésen a legjobb eredménnyel rendelkezők 10%-os csoportjába tartozók a huszonötödik helyen szerepeltek a saját csoportjukban a természettudományos teszten az OECD-országok körében. Ehhez képest a gyengébben teljesítő magyar diákok (a leggyengébb eredményt elérő 10%) a saját csoportjukon belül sokkal jobban álltak, hiszen a hatodik helyet érték el.
Azóta a helyzet romlott, azt lehet mondani, a legutóbbi méréseken a legjobbak és a leggyengébbek is a saját csoportjukon belül teszttől függően a 19-25. helyen állnak. Ez pedig azt mutatja, hogy a magyar jó tanulók számára nem jelent előnyt az, hogy elkülönülten tanulhatnak az iskolában.
Ha összességében nincsenek képességbeli különbségek, akkor mi alapján válogatják ki a diákokat a „kisgimnáziumok”?
Nahalka István: A magyar iskolarendszer egyik sajátossága, hogy fokozatosan növeli a különbségeket a különböző származású gyerekek között. Tehát a társadalmi értelemben hátrányos helyzetű gyerekek inkább lemaradnak, míg a közép középosztályhoz és a felső középosztályhoz tartozó gyerekek pedig az átlagnál lényegesen jobb eredményeket érnek el az iskolában. Ez egy pedagógiai műtermék, ennek nem kellene így lennie.
Vannak olyan országok, ahol ez nagyon nem így van, ahol tudják lényegesen függetleníteni az eredményeket a szociális háttértől, nekünk ez nem sikerül.
A hat-nyolcosztályos gimnáziumi középiskolai felvételire a gyerekek már úgy érkeznek, hogy a szociális különbségek tudásbeli különbségekkel járnak együtt, és valójában a szociálisan jobb helyzetben lévő gyerekek azok, akik kiválogatódnak és kerülnek be ezekbe az iskolákba. Ez egy nagyon kemény, szociális-szelekciós mozzanat a magyar oktatási rendszerben, és igencsak negatív a hatása.
Itt felvetődhet sokakban a kérdés, hogy miért baj ez?
Nahalka István: Azok között a gyerekek között, akik kiszorulnak az ilyen típusú oktatásból, ugyanolyan arányban találhatók potenciálisan tehetséges gyerekek. Csak az iskola nem tudta biztosítani azokat a feltételeket, körülményeket, hogy a tehetségük kiteljesedhessen. Nyilván van olyan hátrányos helyzetű gyerek, aki nagyon jól tanul, aki bekerül egy hat- vagy nyolc évfolyamos gimnáziumba és ki is tud végül teljesedni, de ennek kisebb az esélye, mint mondjuk a felső középosztályból érkezne.
Ha a gyereket külön föl kell készíteni a felvételire, amiért a szülőknek fizetniük kell vagy jobb esetben a gyerekkel le kell ülniük tanulni, akkor az nyilván nem egy jó rendszer. Ott valami hiba van, ott valami baj van. És jelenleg így működik a magyar oktatási rendszer, ezt pedig a középosztálybeli családok tudják, és így is állnak hozzá.
Arról nem beszélve, hogy a hat- és nyolcosztályos gimnáziumba járó gyerekek nem egy átlagos társadalmi környezetben töltik el az iskolai életüket, emiatt sokkal kisebb az esélye, hogy megtanuljanak jól együttműködni más társadalmi csoportokból származó gyerekekkel, hogy értsék egymás nyelvét, hogy tudják egymás reakcióit, vagy hogy megtanulják kezelni az iskola segítségével az ebből fakadó konfliktusokat.
Itt nagyon egyszerű dolgokra kell gondolni, például az olyasmikből származó „megjegyzésekről, súlyosabb esetekben kirekesztésről, hogy ki milyen tízórait visz, milyen a cipője vagy a telefonja. Ez hosszú távon nem tesz jót a társadalomnak.
Az ilyen jellegű szelekció megszüntetéséhez viszont az egész oktatási rendszert át kellene alakítani.
Nahalka István: Egyrészt fontos lenne, hogy a gyerekek igényei alapján lehessen tanórákat szervezni, tanítani, ehhez azonban differenciálni kell. Viszont ehhez részben vagy teljes egészben szabad tananyagválasztás kell, hogy a pedagógus flexibilisebben tudja szervezni az óráit. Ezt azonban a mostani kötött és túldimenzionált nemzeti alaptanterv gyakorlatilag lehetetlenné teszi, még akkor is, ha szép számmal vannak pedagógusok, akik – akár dacolva az előírásokkal – korszerű módon tanítanak. Például nemcsak, hogy megengedik a gyerekeknek, hogy használjanak mindenféle kütyüket az órákon, hanem kifejezetten erre építik az órájukat.
Ezen kívül a társadalom hasznossága szempontjából jobb lenne egységesíteni a rendszert, hogy a gyerekek tovább együtt maradjanak. Erre egy jó megoldás lenne az oktatáskutatók többsége szerint a 10 vagy 12 évfolyamos „komprehenzív” iskola, ahol csak később döntenék el a diákok, hogy szakmát szereznének vagy inkább egyetemre mennének. Ehhez viszont egy sor más, radikális döntésre lenne szükség, gondolok itt például az érettségi rendszer átalakítására vagy a tankötelezettségi kor kitolására. Egy ilyen radikális változtatást viszont több éves előkészítés, kutatás és érdemi szakmai egyeztetés után lehetne megvalósítani.