Egy pedagógus saját tapasztalatain keresztül mutatja be, milyen feszültséget és kényelmetlenséget okozhat a tanároknak szánt karácsonyi ajándékozás. Murányi Renáta szerint karácsonykor az emberek már egymást sem tudják megajándékozni áruhitel nélkül. Számára ezerszer többet ér egy diák szeretetteljes ölelése mint egy osztálypénzből fizetett drága ajándék.
A WMN-en megjelent véleménycikkében a szerző egyértelművé tette álláspontját: „Kell-e a tanároknak ajándékot venni karácsonyra? Szerintem nem. Mondom ezt úgy, hogy tanár vagyok, és szeretek ajándékot kapni.”
A pedagógus hangsúlyozza, hogy számára az iskolai karácsonyi készülődés kifejezetten fontos és szerethető időszak. A december eleji hangulatot így írja le: „Elsejétől tagadhatatlanul karácsony van: megjelennek a mindenféle, otthonról hozott díszek, a más osztályoktól örökölt műfenyők, a szünetben pedig mandarinillat ömlik az osztályokból a folyosóra.”
„Köszönjük, hogy vagytok” – az iskolai dolgozókat ünnepelték a Bem iskolában a kedvesség világnapján
A szerző általában az osztályon belüli ajándékhúzásból is tudatosan kimarad, úgy fogalmazott, hogy: „Nem akarom zavarba hozni azt a gyereket, aki engem húz – és persze a szülőjét sem.”
Amikor az ajándék valódi segítség volt
A pedagógus felidézi első tanári karácsonyát 2004-ben, amikor pályakezdőként, alacsony fizetésből élt: „Az utolsó decemberi tanítási napon annyi ajándékot kaptam, hogy haza sem tudtam vinni.” Téliszalámit, szaloncukrot, könyveket, utalványokat, kézzel készített ajándékokat, borokat, perzsőket kapott. Ezek egy részét végül jótékony célra ajánlotta fel.
Akkoriban ezek az ajándékok sokat jelentettek. „A fizetésünk katasztrofális volt, félállásban dolgoztam… nagyjából az étkezésemet tudtam fedezni belőle. Ez a karácsonyi ajándékbomba akkoriban nagyon sokat számított.”
Ma már más a helyzet
A szerző szerint ma már nemcsak a pedagógusok, hanem a családok is nehéz anyagi helyzetben vannak. Úgy látja, a lakhatás egyre nagyobb teher, a tanszerek drágák, a karácsony pedig sokaknál komoly stresszforrássá vált.
Amikor évekkel később visszatért a tanári pályára, azt tapasztalta, hogy az ajándékozás mértéke is visszaesett. Ma inkább apró figyelmességeket kap:
Kaptam szalaggal átkötött szaloncukrot – egy darabot –, és nagyon jólesett. Rajta volt a szalagon a nevem.
Az osztálypénzes ajándék kényelmetlen
A pedagógus különösen problémásnak tartja az osztálypénzből finanszírozott tanári ajándékokat. Bár hálás, mégis ambivalens érzései vannak: „Kicsit olyan, mint a hálapénz. Köszönjük, tanárnő, a munkáját.”
Szerinte különösen karácsonykor nincs helye az ajándékozásnak. Úgy fogalmaz, hogy ebben az időszakban az emberek "már egymást sem tudják megajándékozni áruhitel nélkül.”
A szerző szerint nem ajándékokra, hanem valódi, emberi gesztusokra lenne szükség. Egy volt diákja történetét említi, aki a téli szünet előtt odament hozzá, és megölelte. Ezt az ölelést azóta is fontos emlékként őrzi. „Előveszem, amikor elbizonytalanodom" – zárja gondolatmenetét.
