Pukli István: Ne a gyereket igazítsuk az iskolarendszerhez
A korai szelekció helyett ideje volna a fejlődéslélektani szakaszokhoz igazítani az iskolarendszert.
A WMN Újraolvasó rovatában megjelent személyes írásban a szerző visszaemlékezése már a kezdetektől erős testi és lelki tünetekkel járó szorongást idéz fel. Tizennégy évesen heteken át várakozott a tanári előtt, hogy felelhessen. A tanár sokszor elment mellette, rá sem nézett, ő pedig újra és újra megtanulta a leckét.
A tapasztalat egyszerre volt megalázó és kiszolgáltatott: „Minden délután. Fájt a gyomrom.” A későbbi években sem javult a helyzet. Fizikaórán szinte minden óra tömeges feleltetéssel kezdődött, ahol a diákok egymás után vallottak kudarcot. „Kolléga nem nyert! Egyes!” A tanár reakciói – a szerző szerint – kárörvendőek voltak, és a diákok nagy része már az óra előtt remegő gyomorral várta, mikor kerül sorra.
A megalázás természetes része volt a pedagógiánakA visszaemlékezés egyik legerősebb mondata a matematikaóráról hangzik el. A szerző szerint egyetlen hibás lépés után a tanár a teljes osztály előtt tette őt helyre: „Maga nagyon buta.” Ez nem egy egyszeri kiszólás volt, hanem egy olyan korszak maradványa, amelyben a folyamatos negatív kritika pedagógiai eszköznek számított. Balogh Sára a megszégyenítés pillanatát követően a mosdóban sírta végig a szünetet – és nem ő volt az egyetlen, aki hasonló epizódokat élt át.
A szerző rámutat arra, hogy a diákok egy része kiemelkedő eredményeket ért el, mégis traumákkal hagyta el az iskolát. Az osztály fele azóta sem jelenik meg találkozókon, mert nem szeretnék újra felidézni ezeket az éveket.
shutterstock
A szerző szerint a versenyistálló-iskolák rendszerének egyik sarokpontja a kiválasztás. Már kisiskolás korban a legtehetségesebb, legszorgalmasabb gyerekeket veszik fel, és könnyen eltanácsolják azt, aki nem bírja a tempót. Így könnyen fenntartható a ranglistákon elért előkelő helyezés – de ez gyakran nem a pedagógiai minőség, hanem a szelekció eredménye.
Először kiválogatják… és azt, aki később nem bírja a nyomást: eltanácsolják.
A teljesítmény így ugyan magas marad, de számos diák szorongással, önértékelési problémákkal és tartós bizalmatlansággal lép ki a rendszerből.
Nem minden elitiskola egyforma
A cikk azt is hangsúlyozza, hogy ugyanazon intézményen belül is hatalmas különbségek lehetnek. Balogh Sára osztálya félelemmel teli légkört tapasztalt, míg párhuzamos évfolyamokban gyerekközpontú, oldott tanári gárda tanított. Valójában a tanár személyisége és a pedagógiai kultúra számít, nem az intézmény típusa. A szerző azt veti fel cikkében, hogy sokkal célravezetőbb lenne, ha a rangsorok nem csak az OKTV-eredményeket és érettségi átlagokat értékelnék, hanem azt is, milyen légkörben és módszerekkel készítik fel a diákokat.
