"NEM OKÉ" címmel indult országos kampány az iskolai zaklatás ellen

Egyre súlyosabb következményekkel jár a bullying a hazai iskolákban. A NEM OKÉ kampány új megközelítéssel, színházi eszközökkel és közösségi párbeszéddel lépne fel a jelenség ellen.

Október 21-én tartották NEM OKÉ elnevezésű kezdeményezés kampányindítóját a Marczibányi Téri Művelődési Központban, amely a művészet erejével és a helyi közösségek bevonásával teremtene erősebb védőhálót a gyerekek köré.

A programot a Delta Produkció hívta életre a II. kerületi önkormányzattal, a helyi Család- és Gyermekjóléti Központtal, a BRFK Bűnmegelőzési Osztályával, valamint pedagógusok, szülők, diákok, civil szervezetek és vállalkozások közös együttműködésével.

Színházi előadás áll a középpontban

A program a Darázs című előadásra épül,

amely az iskolai bántalmazás dinamikáját és szereplőit mutatja be

.

„Ezres nagyságrendben érkeznek visszajelzések, amelyek bizonyítják, hogy a téma valódi társadalmi igényre tapint rá” – mondta Gerlóczi Judit, a Delta Produkció vezetője.

A kampány három pillére:

  • Figyelemfelhívás közösségi és művészeti eseményekkel
  • Oké Café, ahol diákok, szülők és szakemberek keresnek helyi megoldásokat
  • A színházi előadás utáni szakmai beszélgetés, amely segít feldolgozni a látottakat

Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere hangsúlyozta: a program más települések számára is követhető modell lehet.

 

Ferencváros és Pécs már csatlakozott

Elsőként Ferencvárosban valósul meg a kampány november 6-án, decemberben pedig Pécs is bekapcsolódik. A szervezők szerint több város és budapesti kerület is jelezte együttműködési szándékát.

A cél hosszú távon az, hogy a bullying elleni fellépés a helyi szinten szerveződő, mégis országos egységet mutató programok hálózatává váljon.

 

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.