Egymillió forintos bírságot kell fizetnie a diszkrimináló iskolának

Egymillió forintos bírságot kell fizetnie a kerepesi általános iskolának hátrányos megkülönböztetés és a közoktatási törvény megsértése miatt - határozott az Oktatási Hivatal (OH). A másodfokon jogerős ítéletnek megfelelően harminc napon belül fizetnie kell az intézménynek, egy újabb vizsgálat során pedig azt ellenőrzik majd: megszűntették-e a szabálytalanságokat. Több szülő szerint a jogsértések folytatódnak - írja a Népszabadság.

  • Edupress
Négy évvel ezelőtt a kisebbségi ombudsman indított vizsgálatot a kerepesi Széchenyi István Általános Iskolával ellen, majd a romákat érintő diszkrimináció tényét állapította meg. Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány 2007-ben figyelt fel a cigány diákokat hátrányos megkülönböztetésére, amikor az egyik szülő tüntetést szervezett az iskola ellen.

Néhány roma tanuló számára ugyanis előírták, hogy hetente csak két alkalommal járjon iskolába.Több ponton elmarasztalta azonban az iskolát az OH: vizsgálatuk szerint az egyenlő bánásmód mellett a közoktatási törvényt is megsértette az iskola. Példa nélküli összeget, egymillió forintos bírságot szabott ki a hivatal, illetve az igazgató ellen szabálysértési eljárást indított felelőssége miatt. Az intézmény és annak vezetője ugyan fellebbezett, a másodfokú bíróság helyt adott a vádaknak.

Az iskolának harminc napon belül kell fizetnie. Egy újabb vizsgálat során azt ellenőrzik majd: megszűntették-e a szabálytalanságokat.Az alapítvány a Népszabadságnak úgy nyilatkozott: a szülők továbbra is az elkülönítésre hívják fel a figyelmüket, most már azonban leleményesebb eszközökkel teszik ezt az iskola. A jogtalanul elkülönített diákok nevében kártérítési pert készül indítani az alapítvány.

edupress
Hozzászólások

„A gólyatábor nem egy teljesítményteszt” – miért megyünk bele olyan dolgokba is, amelyeket valójában nem akarunk?

A gólyatábor egyszerre lehet az egyetemi évek izgalmas kezdete és komoly lelki próbatétel. Hol ér véget a komfortzónából való kilépés, és hol kezdődik a személyes határok átlépése? Miért megy bele valaki egy megalázó feladatba csak azért, mert mindenki más is megcsinálja, és miért élnek tovább évről évre a durva beavatási rítusok? A témáról Karkecz Virág pszichológussal beszélgettünk.

@eduline.hu

“Fogyasszunk minél kevesebb energiát, és minél több jeget!” – a Sziget 0. napján jártunk, ahol fenntarthatóságról és az extrém hőségről is kérdeztük a fesztiválozókat. 🪭⛺️ #utcaembere #sziget2026 #eduline #foryou #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu