Nem kell igényelni a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást: így érkezik a pénz a családokhoz
A juttatás 400 ezer rászoruló gyereket érint.
Már több mint 13 ezer forintba kerül egy átlagos hátizsák, és a 700 forintot is átlépte egy adag iskolai ebéd átlagára. Mutatjuk, mi minden drágult még az új tanév előtt.
A tanszerek és írószerek átlagosan 3,1 százalékkal kerülnek többe, mint egy évvel korábban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, júliusi adataiból, amelyeket a Népszava szemlézett.
Az áremelkedés az iskolakezdés más területein is érezhető. Az iskolai étkezésért átlagosan 3,1 százalékkal, az óvodai és bölcsődei étkezésért 3,9 százalékkal kell többet fizetni, mint tavaly ilyenkor. Az oktatási szolgáltatások ára ennél is nagyobb mértékben, átlagosan 4,9 százalékkal emelkedett.
Nem drágult azonban minden: a gyermekruházat átlagára 1 százalékkal, a sportszereké 0,6 százalékkal csökkent, a boltokban megvásárolható tankönyvek ára pedig nem változott az előző év azonos időszakához képest.
A KSH adatai szerint egy 30 literes hátizsák átlagosan 13 240 forintba került júliusban, ami 3,8 százalékos drágulást jelent egy év alatt. A gyermekcipők esetében kisebb volt a változás: míg 2025 júliusában átlagosan 14 830 forintba került egy pár, idén júliusban már 14 920 forintot kellett érte fizetni.
Az iskolai étkezés költségei is emelkedtek: egy adag iskolai ebéd átlagára idén júliusban 704 forint volt, szemben az egy évvel korábbi 647 forinttal. Egyes, hétköznapinak tűnő termékeknél ugyanakkor jóval nagyobb áremelkedést mértek. Egy 90-100 darabos, négyrétegű papír zsebkendő átlagára például 446 forint volt, ami 20,8 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.
A tanév során nem csak a tanszerek és az étkezés jelenthet kiadást a családoknak. A KSH adatai szerint a kép-, hang- és adathordozók átlagára 29,3 százalékkal, a telefonos és internetszolgáltatásoké pedig 7 százalékkal emelkedett 2025 júliusához képest.
A különórákhoz, művészeti oktatáshoz kapcsolódó eszközök beszerzése szintén jelentős kiadás lehet. Egy akusztikus, műanyag húros tanulógitár például átlagosan 38 130 forintba került júliusban, 1,5 százalékkal többe, mint egy évvel korábban.
Kismértékben a diákok közlekedése is drágult: a Budapesten kívüli tanulói havibérletek átlagára 1920 forintról 1950 forintra emelkedett.
A szabadidős és kulturális programoknál ennél látványosabb az áremelkedés. A sport- és múzeumi belépők átlagosan 8,7 százalékkal, a kulturális és szabadidős szolgáltatások 6,2 százalékkal, a mozijegyek 4 százalékkal kerülnek többe. A legnagyobb drágulást a színházjegyeknél mérték, amelyek átlagára egy év alatt 17,6 százalékkal emelkedett.
Ez azért is lehet fontos az iskolások családjainak, mert az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium korábban azt javasolta az általános iskoláknak, hogy szervezzenek több iskolán kívüli programot. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy ehhez megfelelő finanszírozásra is szükség van, és a programok költségeit nem lehet a pedagógusokra vagy a szülőkre hárítani.
A családok egy részének az iskolakezdési kiadásokhoz idén új támogatás is segítséget jelenthet. A rászorultsági alapon járó állami iskolakezdési támogatás gyermekenként összesen 100 ezer forint, és mintegy 400 ezer gyermeket érinthet. Az összeg első, 50 ezer forintos részét augusztusban kapják meg a jogosultak, a fennmaradó részt pedig november végéig iskolakezdési utalvány formájában folyósítják.
Augusztusban emellett a korábbi évekhez hasonlóan előrehozva érkezik a szeptemberi családi pótlék is, ezért ebben a hónapban két utalással számolhatnak az érintettek. Ez ugyanakkor nem jelent pluszjuttatást: szeptemberben már nem érkezik újabb családi pótlék.
A juttatás 400 ezer rászoruló gyereket érint.
Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.
Bár az eredeti tervek szerint október 15-én már új elnök állt volna a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH) élére, egyelőre ideiglenes vezető látja el az elnöki feladatokat.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) azt szeretné elérni, hogy 2027-től legalább a duplájára emeljék a hallgatói ösztöndíjak finanszírozását biztosító normatívát. A szervezet petícióját mindössze két nap alatt közel 8 ezren írták alá.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).