Megvan, augusztusban mikor jön az iskolakezdési támogatás

Idén augusztusban azok a gyerekek, akik jogosultak rá, iskolakezdési támogatást is kapnak. Mutatjuk, legkésőbb meddig kell megérkeznie az 50 ezer forintnak.

A 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás első részletét, azaz 50 ezer forintot a Magyar Államkincstár augusztus 24-ig utalja ki vagy küldi ki postán. Ez attól függ, hogy ki hogyan kapja a családi pótlékot.

Akiknek készpénzben kézbesítik a családi pótlékot, azoknak az iskolakezdési támogatás első felét is a postás viszi. Mindkét esetben a családi pótléktól elválasztva, külön utalásban, illetve postaszelvénnyel történik a kifizetés - írja a kormany.hu.

Fontos, hogy a második 50 ezer forintos részletet november 30-ig kapják meg a családok. Azt viszont már utalvány formájában, melyet a gyerekük iskoláztatására tudnak fordítani.

Kik jogosultak az iskolakezdési támogatásra?

  • a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők,
  • az emelt összegű családi pótlékban részülő tartós beteg, súlyosan fogyatékos gyerekek,
  • a sajátos nevelési igényű gyerekek,
  • a Dobbanó Programban és a műhelyiskolai képzésben részt vevő fiatalok,
  • az egyszülős családban élő gyerekek,
  • a gyermekvédelmi intézményben vagy nevelőszülőknél nevelkedő gyerekek.

Korábban az Eduline-on is beszámoltunk arról, hogy Magyar Péter miniszterelnök júliusban jelentette be, hogy a rászoruló gyerekeknek iskolakezdési támogatás jár. Videójában azt is kiemelte, hogy a 100 000 forintos támogatás adómentes lesz, és nem vonható végrehajtás alá, mert „ez a pénz a gyermekeké kell, hogy legyen”.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.