Nyelvparádé 2007

Immár nyolcadik alkalommal rendezi meg a nyelvtanulási lehetőségek kiállítását, a Nyelvparádét a RendezvényParádé Kft. és a Tudomány Nyelviskola szeptember 7-8-9-én, mindennap 10 órától a WestEnd City Center Millennium Tetőteraszán. Az ingyenes rendezvény célja, hogy a látogatókat megismertesse a nyelvtanulási lehetőségekkel, információt nyújtson a különböző nyelviskolákról, külföldi nyelvtanfolyamokról, nyelvkönyvekről vagy nyelvvizsgáról.


Újabb öt regionális képző központban lehet tanulni

A 2007/2008-as tanévben Magyarországon több mint 1700 tanuló kezdi meg tanulmányait a Cisco Hálózati Akadémiákon, ahol e-learning alapú, magas színvonalú elméleti és gyakorlati képzés keretében sajátíthatják el a legújabb informatikai hálózati ismereteket, és szerezhetnek versenyképes szakmát.


Változatlanok a kamatok, bővült a diákhitel szolgáltatása

Nem változnak a Diákhitel felvehető összegei a 2007/2008-as tanév első félévében sem. Továbbra is havi 30, 25, 21 és 15 ezer forintos kölcsönösszeg közül választhatnak a felsőoktatási intézményben tanulók, ennél csak azok a kérhetnek többet (havi 40 ezer forintot), akik költségtérítéses képzésben vesznek részt. A kamat december 31-ig érvényes mértéke továbbra is változatlanul évi 9,5 százalék.



Sólyom László egyetemi tanári kitüntetéseket adott át

Sólyom László harmadik alkalommal adta át az egyetemi tanári kinevezéseket, amely kapcsán úgy fogalmazott, ezalatt a három év alatt is folytatódott az egyetemi világ forrongása: integráció, Bologna, finanszírozási kérdések, felszámoló biztosok és menedzserek, folyamatosan növekvő hallgatói létszám, benne élesen elkülönülve az egyre rosszabb előképzettségű tömeg és az egyre jobb, vékony elitréteg.



Mégsem került a NAT-ba a pénzügyi ismeretek oktatása

Mégsem került bele a Nemzeti Alaptantervbe (NAT) a pénzügyi ismeretek országos szintű tanítása. A tavalyi tanévben 60 iskolában kezdték meg tantervi keretek közötti oktatását, idén úgy tervezték, mindenhol kötelezővé teszik, bevezetését azonban elnapolták - adta hírül a Magyar Nemzet.


Ismét notandij.hu a HÖOK gondozásában

Ismét aktívan üzemel a notandij.hu a Hallgatói Önkormánzat Országos Konferenciája gondozásában. A portál célja, hogy a tandíj kérdéséről és a múlt héten kezdődő tandíjellenes demonstrációsorozatról tájékoztassa a hallgatókat.



Töretlen az érdeklődés a matematika szak iránt

A természettudományos képzési terület a hazai felsőoktatás egyik legelismertebb, hagyományokkal bíró oktatási szegmense. A természettudósok mellett a természettudományi tanárképzés is jelentős az országban. A természettudományi szakokon ugyan tapasztalható az általános jelentkezői létszámcsökkenés, mégis szilárdnak és kiegyensúlyozottnak mondható évek óta a szakok iránti érdeklődés - derült ki az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) vizsgálatából.


234. tanévét nyitotta meg az EKF

Az egri Eszterházy Károly Főiskola Líceum Díszudvarán nyilvános tanévnyitó és arany díszoklevél átadó ünnepi szenátusülés keretében hivatalosan is megnyitották a 234. tanévet szeptember 7-én délelőtt.


Emléktáblát avatnak a Nyíregyházi Főiskolán

A 2006-ban elhunyt Dr. Honfi Ferenc főiskolai docens születésének 85. évfordulója alkalmából emléktáblát avatnak a Nyíregyházi Főiskolán. Az eseményre az intézmény Tuzson János Botanikus Kertjében kerül sor szeptember 7-én 14 órakor.



Átszervezik a nemzetvédelmi egyetem működését

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemet (ZMNE) átszervezik, szervezeti és képzési struktúraváltást tervez a minisztérium - adta hírül az MTI. 2008. szeptemberétől már csak egy, a Hungária körúti kampuszon belül működik az egyetem, mivel az üllői úti épületet értékesítik, és az abból megszerzett pénzt a másik kampusz fejlesztésére fordítja majd az egyetem - jelentette be Szekeres Imre, honvédelmi miniszter az egyetem tanévnyitó ünnepélyén.




Tata központ létesül a Szent István Egyetemen

A Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara szeptember 5-én megállapodást kötött az indiai székhelyű Tata Consultancy Services Limited (TCS) informatikai tanácsadó és szoftverfejlesztő céggel.



Kevesebb diplomás pályakezdő van állás nélkül

A KSH Munkaerő-felmérés 2007. május-július időszakra vonatkozó adatai szerint az előző év azonos időszakához képest mintegy 15 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma - derült ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat tájékoztatóján.


A BMF együttműködik a Lufthansával

Együttműködési megállapodást ír alá a Budapesti Műszaki Főiskola és a Lufthansa Technik Felsőoktatási Intézmények Kapcsolattartási és Utánpótlási Központja szeptember 7-én, a főiskola józsefvárosi kampuszán.