Egyetemi Színpadok Szemléje a Sirályban

Idén második alkalommal rendezik meg a Színváltások 2. - Egyetemi Színpadok Szemléje fesztivált, mellyel a hosszú évek hallgatása után tavaly újjáéledt, egykor legendás Egyetemi Színpadnak állítanak emléket a szervezők az ELTE-n.

  • Edupress
A második fordulót március 16-18-án rendezik meg a Sirályban (Király u. 50.), ahol a Hudecz Ferenc, az ELTE rektora, illetve Jordán Tamás védnökségét élvező háromnapos esemény alkalmából a résztvevők célja az Egyetemi Színpad feltámasztása, valamint alkotó párbeszéd kialakítása az egyetemi színjátszás képviselői között különböző műfajok bemutatásán keresztül.

A színvonalas produkciók és együttesek kitartó, elkötelezett munkatársainak összegyűjtésére ugyan egy folyamatosan működő intézmény megalapítására lenne szükség, amíg azonban ez nem valósul meg, alternatív megoldások, fesztiválok által nyújtott lehetőségekhez folyamodnak a szervezők. A Színváltások második programjában három filmes műhely, három zenekar, két irodalmi kör és egy fotográfus bemutatkozása mellett hat színházi csoport előadása kap helyet: a veszprémi Feleselők Színpadot, a debreceni KonzervArtaudriumot, két ELTE-s csoport (Ars Gaudendi Gratia, Radikális Szabadidő Színház), illetve a veterán színjátszók két formációja (Kvázi Kollektíva, Münchhausen báró utazó színháza).

A program a honlapon megtekinthető: www.egyetemiszinpad.blogspot.com

(www.edupress.hu)
Hozzászólások

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.