A szavazásról: a HÖOK győzelemként értékel

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) győzelemként értékeli a népszavazás eredményét, azt, hogy a mostani első éveseknek és a felsőoktatásba később belépőknek nem kell tandíjat fizetniük - mondta Miskolczi Norbert, a HÖOK elnöke vasárnap este a fővárosban.

  • Eduline
A hallgatói szervezet elnöke azt mondta, titkon remélte, hogy ilyen magas lesz a részvételi arány, s az igenek ilyen nagy arányban győzedelmeskednek majd.

"Az őszi tüntetéseken, amikor kiálltam a hallgatók elé, reméltem, hogy ennyi ember nevében szólok" - fogalmazott Miskolczi Norbert.

   

Hozzátette: nem tévedtek, amikor 424 ezer hallgató véleményét mondták. A népszavazás eredménye azt jelenti, hogy szüleik és még sokan mások is melléjük álltak. Várják az április 1-ét, amikor a felsőoktatási törvény módosítása hatályba lép, s kikerül a jogszabályból a fejlesztési részhozzájárulás, ahogy a kormánypártok ígérték.

   

Reményének adott hangot, hogy a semmilyen retorzió nem éri majd a hallgatókat, s a jogszabály úgy lép életbe, ahogy a miniszterelnök honlapján szerepel, azaz egyik kormánypárt sem próbálja semmilyen egyéni módosításokkal megváltoztatni több, mint három millió ember akaratát, illetve az intézményi és országos hallgatói szervezetre vonatkozó szabályozást.

(Forrás: MTI)
Hozzászólások

Rekordjelentkezés, káoszos pontszámítás, brutális ponthatárok: ilyen volt a 2026-os felvételi

Soha ennyien nem próbáltak még bekerülni a magyar felsőoktatásba, mint idén: közel 140 ezren adták be jelentkezésüket a 2026-os felvételin. Miközben több területen nőtt az állami férőhelyek száma és rekordmagas érdeklődés érkezett egyes szakokra, a felvételizőknek idén sem volt könnyű dolguk: a pontszámítás szabályai sokakat megzavartak, többen pedig arra panaszkodtak, hogy a rendszerben később kevesebb pont jelent meg, mint korábban. Közben az ELTE, a Corvinus, a BME és a Pázmány népszerű képzésein idén is kiugróan magas ponthatárok születtek.

Teljesen vegyes a kép: így változtak a ponthatárok az óvodapedagógus-képzéseken

Van, ahol több tíz ponttal magasabb ponthatárral lehetett csak bekerülni, máshol viszont könnyebb volt bejutni, mint egy évvel ezelőtt. Az idei felvételi eredmények alapján az óvodapedagógus-képzéseken nagyon eltérően alakultak a ponthatárok: miközben az ELTE továbbra is vezeti a mezőnyt, több egyetemen jelentős emelkedés vagy éppen visszaesés látható a tavalyi adatokhoz képest.

Egy helyen a legnépszerűbb szakokon húzott ponthatárok

A legtöbb jelentkezőt ezúttal is a gazdasági, az orvosi, a társadalomtudományi és a jogi képzések vonzották. A Felvi adatai alapján nappali, államilag finanszírozott képzésre első helyen a legtöbben a gazdálkodási és menedzsment, az általános orvos, a pszichológia, a jogász, valamint a kereskedelem és marketing szakokat jelölték meg.