Megfenyegette unokája tanárát, felfüggesztett börtönt kapott
Gyorsított eljárásban tárgyalta a Kiskunhalasi Városi Bíróság annak a jánoshalmi férfinak az ügyét, aki megfenyegette unokája tanárát a jánoshalmi általános iskola udvarán.
Gyorsított eljárásban tárgyalta a Kiskunhalasi Városi Bíróság annak a jánoshalmi férfinak az ügyét, aki megfenyegette unokája tanárát a jánoshalmi általános iskola udvarán.
Eduline
Szeptembertől nem lesz tanítás a Győr-Moson-Sopron megyei Püski általános iskolájában – így döntött a helyi képviselő-testület.
Eduline
Öt helyett heti hat napon van tanítás a jásztelki általános iskolában, ahol februárban háromhetes kényszerszünetet rendelt el az önkormányzat. Így pótolják az elmaradt tanítási órákat.
Eduline
Állítása szerint csak heccből ugrott le a Golden Gate hídról az a tizenéves amerikai iskolás, aki osztálykiránduláson járt az öngyilkosok kedvelt célpontjának tekintett 1937-ben épült nevezetességen.
Eduline
Közmeghallgatást kezdeményeztek, de már szervezik az utcai demonstrációt is pécsi pedagógusok, miután a város csütörtökön elfogadott ez évi költségvetésében megszüntette a közalkalmazottak béren kívüli juttatását - mondta Nagy Erzsébet, az Önkormányzati Érdekegyeztető Fórum képviselője, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) városi elnöke.
Eduline
Huszonhat tokiói diák sérült meg pénteken, amikor egy iskolai ünnepségen rájuk omlott a testnevelésterem teteje – a Japánban mért legnagyobb, 8,9-es erősségű földrengés rázta meg a szigetország északkeleti partvidékét; a fővárosban kilengtek az épületek, több tűz keletkezett.
Eduline
Nem lepődött meg a tankötelezettség felső korhatárának 15 évre csökkentésén Hoffmann Rózsa. Az oktatási államtitkár szerint a múlt héten bemutatott Széll Kálmán Terv „tökéletes összhangban” van a közoktatás átalakításának koncepciójával.
Eduline
Az iskolai erőszak káros következményekkel járhat a fiatalokra nézve - figyelmeztetett Barack Obama amerikai elnök azon, a Fehér Házban iskolaigazgatók, tanárok és szülők részvételével megrendezett csütörtöki konferencián, amelyet a tanulók közötti erőszak és megfélemlítés megelőzéséről rendeztek.
Eduline
Nem csak a prostitúció, a szexuális kapcsolat és az orgazmus fogalmait tisztázzák a brit általános iskolások számára készített felvilágosító kiadványok: képregények és speciális szoftverek segítségével a pedagógusok azt is elmagyarázhatják a hat-nyolcéves diákoknak, mit jelent az erekció és az előjáték.
Eduline
Az elsőfokú ítéletet súlyosbítva két év, fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság azt a 19 éves piricsei fiút, aki védelmi pénzt szedett tanulótársaitól az egyik szabolcsi középiskolában, az ítélet jogerős.
Eduline
Elbocsátottak egy 58 éves rajztanárt a pécsi Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központból (ANK), mert megütötte egyik tanítványát.
Eduline
Az iskolaigazgató ébreszti egy amerikai középiskola hétalvó diákjait - az intézményvezető reggelente minden egyes tanulót felhív, hogy el ne késsenek az első tanóráról.
Eduline
Egy középiskola és egy általános iskola bezárását és több oktatási intézmény összevonását javasolja az a tervezet, amelyet a szombathelyi önkormányzat megbízásából készített egy intézmény.
Eduline
Japánban mobiltelefonos puskázás, Oroszországban siralmas vizsgaeredmények, az Egyesült Államokban pedig egy különösen ravasz hallgató csalássorozata borzolja a kedélyeket - összegyűjtöttük az elmúlt évek elhíresült vizsgabotrányait.
Eduline
Az olaszok kisiskolás koruk óta másolnak - derült ki abból a szerdán közölt szociológiai felmérésből, melyet a plágiumbotrányba keveredett Karl Theodor Guttenberg német védelmi miniszter lemondása után végeztek.
Eduline
Iskolákra specializálódott tolvajokat tartóztatott le a rendőrség Tatabányán. Egy 24 éves férfi és egy 20 éves nő öt hónap alatt a város összes általános iskoláját kifosztotta, a legtöbb intézményből mobiltelefonokat, készpénzt és zenelejátszókat vittek el.
Eduline
Alkotmányos garanciát kérnek az első szakképesítés ingyenességére szülői szervezetek - attól tartanak, hogy a 15 éves korig tartó tankötelezettség esetleges bevezetése miatt az iskolákból végzettség nélkül kimaradók száma megtöbbszöröződik.
Eduline
Több mint 50 millió forinttal tartozik a tankönyvterjesztőknek és -kiadóknak a Pest megyei önkormányzat 2010 szeptembere óta – a Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete szerint előfordulhat, hogy a tartozás miatt a következő tanévben egyáltalán nem fognak tankönyvet szállítani a Pest megyei iskolákba a kiadók.
Eduline
Meglepő eredményre jutottak a stockholmi Karolinska Institute kutatói: adataik szerint a 15-16 éves diáklányok jóval gyakrabban néznek a pohár fenekére, mint a tinédzser fiúk.
Eduline
Március 17-én és március 18-án lesz lehetőségük a diákoknak az általános iskolákban a középiskolai jelentkezések módosítására.
Eduline