Mégsem kell bezárni a niklai iskolát

Mégsem kell bezárni az iskolát Niklán, az intézmény megszüntetése ellen irodalmi és írószervezetek is tiltakoztak.

  • Eduline

 Az iskolát és az óvodát egy ugyancsak somogyi településen, a Bodrogon működő baptista egyházi iskola menti meg a bezárástól. A múlt évben megkezdődött egyeztetés sikerrel zárult - számolt be az iskola működtetéséről folytatott tárgyalások eredményéről Fülöpné Kesztyűs Ágota (Fidesz-KDNP) polgármester pénteken. A nikai iskola helyzetértől bővebben itt olvashatsz.  

Elmondta, az önkormányzat mintegy 120 millió forint éves költségvetésének csaknem fele, 55 millió forint az iskola fenntartásához szükséges normatív támogatáson felüli összeg, ezt már nem tudják tovább vállalni.

A niklai iskola
MTI

Az ősztől egyházi kezelésbe kerülő iskolára ezentúl a korábbi költségek húsz százalékát kell költenie az önkormányzatnak, ami nagy könnyebbséget jelent - közölte a polgármester, aki a mostani gondok egyik okát a szabad iskolaválasztás lehetőségében látja. Egy iskolányi gyereket vittek el azóta a faluból - jegyezte meg, hozzátéve: ezzel nem számoltak.

A 750 lakosú falu iskolájában jelenleg 70 általános iskolás tanul, az óvodába 33 gyerek jár. Nagy többségük halmozottan hátrányos helyzetű - az iskolások mindegyikének térítésmentesen biztosítják az étkezést - a szülők közül sokan munkanélküliek.

A helyzet ismeretében nagyon sokaknak gondot jelentett volna az iskola bezárása - hangsúlyozta a Fülöpné Kesztyűs Ágota, aki az önkormányzat komoly erőfeszítéseként, a működtetést vállaló baptista iskola vezetésének pedig humánus segítőkészségeként értékelte, hogy sikerült közösen megoldást találniuk az iskola megmentésére.

MTI 

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.