"Ezek leendő bűnözők" - újabb iskolai Facebook-botrányt robbantottak ki a szülők

Facebook-kommentjei miatt függesztettek fel egy amerikai tanítónőt. A New Jersey állambeli Paterson egyik általános iskolájában oktató Jennifer O’Brian leendő bűnözőknek nevezte hatéves diákjait.

  • Eduline

„Ezek leendő bűnözők”, „úgy érzem magam, mint egy felügyelőtiszt” – ilyen kommenteket tett közzé a Facebookon a pedagógus, akinek posztjait a gyerekek szülei vették észre. A helyi oktatási hivatal azonnal fegyelmi vizsgálatot indított, írja a Jezebel.

A döntés még dühösebbé tette a hat-hétéves diákok szüleit, a tanítónő ugyanis a vizsgálat befejezéséig nem dolgozhat, de fizetését ugyanúgy átutalják neki, mint korábban. „A tanítványait sértegette, erre elküldték őt néhány hét fizetett vakációra” – nyilatkozta az egyik szülő a WPIX-nek.

A New York Times megkereste Jennifer O’Brian ügyvédjét, ő azonban először nem akart nyilatkozni. Később azt mondta a lapnak, hogy a pedagógus Facebook-kommentjei magánjellegű üzenetek voltak, amelyeket a O’Brian a barátainak küldött. Egy brit pedagógus szintén Facebook-kommentje miatt került bajba, ő azt írta, "legszívesebben kilökné a diákokat az ablakon" - a fegyelmi vizsgálatról és a szülők reakciójáról bővebben itt olvashatsz.

 

Az oktatási bizottság elnöke, Thomas Best úgy nyilatkozott, a tanár kommentjei elszomorítóak és elfogadhatatlanok. „Felkészült tanáraink vannak, de több olyan pedagógusról hallottam már, akik állatoknak nevezték a gyerekeket, igaz, nem a Facebookon” – mondta Thomas Best.

A New Jersey állambeli Paterson 28 ezer diákjával és 2425 tanárával egyike a legproblémásabb iskolakörzeteknek, idén ráadásul jelentős létszámleépítést is terveznek az oktatási intézményekben.

eduline
Hozzászólások

Pukli István: A tankönyvek csak akkor fejlődnek, ha a pedagógus választhat

Miközben a skandináv országokban a tankönyv már nem egy papíralapú tárgy, hanem egy mesterséges intelligenciával támogatott, dinamikus EdTech-platform, addig Magyarországon még mindig 1998 logikája szerint vitatkozunk az oktatásról. A hazai tankönyvpiac 2010-es évekbeli államosítása és centralizációja nemcsak a választás szabadságát vette el a pedagógusoktól, hanem hosszú távon a hazai oktatási innovációt is gúzsba kötötte. Pukli István írása.

Térdepeltetés, megszégyenítés, félelem – Rubovszky Rita volt diákjai szerint bántalmazó légkör uralkodott az iskolában, az egykori igazgató visszautasítja a vádakat

A Népszavának nyilatkozó volt diákok és szülők szerint Rubovszky Rita igazgatása alatt korlátozott volt a vécéhasználat a Patrona Hungariae iskolában, az ebédnél pedig „az utolsó falatig” meg kellett enni mindent. Többen megalázó, félelemkeltő légkörről és lelki bántalmazásról beszéltek. Az egykori igazgató a lapnak azt mondta, hogy szerinte átkeretezik a valóságot, a vádakat pedig rágalomnak tartja.

Féltik az MCC-t a diákok: kezdeményezést indítottak a megőrzéséért, szerintük „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés”

Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke a közösségi oldalán osztotta meg azt a diákkezdeményezést, amely a Mathias Corvinus Collegium megőrzését sürgeti. A felhívást már több mint 600-an írták alá. A kezdeményezők szerint „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés, hanem a jövő nemzedékeinek esélye”.

„Fontos a testnevelés, de nem ebben a formában” – Lannert Judit szerint nőtt a túlsúlyos gyerekek száma a heti öt tesióra bevezetése óta

„Célellentétes” lett a mindennapos testnevelés jelenlegi rendszere Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter szerint. Parlamenti bizottsági meghallgatásán arról beszélt, hogy bár a mozgás fontossága nem kérdés, a heti öt kötelező tesióra nem hozta meg a kívánt eredményeket, sőt a gyermekkori túlsúly problémája is súlyosbodott az elmúlt években.