Meghamisította egy sztrájkoló tanár nyilatkozatát a közmédia
Megvágta egy sztrájkról nyilatkozó tanár mondatait a közmédia, hogy az megfeleljen a saját narratívájuknak.
Megvágta egy sztrájkról nyilatkozó tanár mondatait a közmédia, hogy az megfeleljen a saját narratívájuknak.
Pedagógusnapon, június első vasárnapján köszöntik a köznevelésben és a felsőoktatásban dolgozókat. Mutatjuk a tegnapi nap legfontosabb kijelentéseit.
Július 12-ig nyitva áll előttetek az E-felvételi rendszere. Az ügyintézési időszak alatt akár a sorrendeteken is módosíthattok, ez azonban nem mindig érdemes.
Több mint 26 ezer – túlnyomórészt középiskolás - diák vállalt nyári munkát 2022 júliusában és augusztusában a Nyári diákmunka program keretein belül, ennél azonban még többen lehetnek, akik diákszövetkezetek segítségével találtak maguknak állást a nyári szünidő idejére. Hasonló „dömping” várható az alig néhány hét múlva kezdődő nyári szünidőben is, hiszen az idén meghirdetett nyári munkákra a legtöbb diákszövetkezet vagy állásportál oldalán már hetek óta jelentkezhettek. Mutatjuk, mik a legfontosabb tudnivalók, ha idén először vállalnátok diákmunkát.
A legtöbb fővárosi és vidéki egyetem nyáron is a hallgatók rendelkezésére adja a kollégiumi férőhelyeket, ezekre azonban külön kell jelentkezni és a díjszabás is eltérő lehet.
Egy 3D nyomtatóból most először szolgáltak fel valódi, termesztett halfilét, hogy ezzel igyekezzenek meghaladni az évezredekkel ezelőtti húsfogyasztási szokásokat.
Az elefántok ősei régebben Európában és Észak-Amerikában is éltek, az egyik kihalt rokonára bukkantak most Amerikában.
A trianoni békeszerződés évfordulóján a Miniszterelnökség helyettes államtitkára arról is beszélt, a kormány támogatja, hogy az anyaországi diákok ellátogassanak a határon túli magyarlakta területekre.
Ráadásul minderről a kormányközeli sajtónak beszélt Freund Tamás.
A 3,5 millió évvel ezelőtt élő hatalmas állat akár 250 kilogrammot is nyomhatott.
A természet adta lehetőségekre is gondolni kell, amikor szóba kerül az oktatás reformja, mert a szabadban elérhető dolgokat több módon is be lehet vonni a tanulási folyamatba. Az egyik ilyen kezdeményezés a Zöld Csiga program egy kecskeméti iskolában.
Az iskolai alapítványon keresztül, amit nem épp erre találtak ki. Az állam által nem megfelelően ellátott feladatok átvételével többször is fizetnek az adót egyszer már befizetők, de ez még mindig olcsóbb, mint alapítványi iskolába vinni a gyereket.
Jönnek a szóbeli érettségik és a vizsgaidőszak, folytatódnak a tiltakozások – nem csak itthon, hanem Romániában is, megtervezték a jövő évi oktatási kiadásokat és lekerült a polcokról egy ifjúsági könyv. A hét érdekesebb és fontosabb sztorijaiból válogattunk, ha valamelyikről esetleg lemaradtál volna.
Képzeljétek el, hogy egy tengerparton pihentek egy könyvvel a kézben és közben finom színes koktélokat szürcsöltök! Tudjuk, elég jól hangzik, és bár tenger nincs a közelben, de ezeket az italokat könnyen elkészíthetitek magatoknak akár otthon is, és az alkoholmentes változatuk is frissítő tud lenni egy meleg nyári estén.
A mesterséges intelligenciával tényleg minden oldalról megpróbálkoznak a hírverésre felülni szándékozó startup cégek, ez viszont egy kifejezetten érdekes megoldás.
Illetve a státusztörvény eltörléséhez és 50 százalékos pedagógus-béremeléshez. Közben a diáktüntetések szervezői találkoztak Věra Jourová politikai értékek és az átláthatóság koordinációjáért felelős bizottsági alelnökkel, ahol mások mellett fotót mutattak neki a tüntetések rendőri oszlatásáról.
Maruzsa Zoltánnal együtt díjakat adott át pedagógusnap alkalmából pénteken. (Frissítve!)
A kerület ellenzéki vezetője szerint ugyanis az egész országnak példát mutattak szakmai becsületből, a gyerekek iránti felelősségvállalásból és erkölcsi tartásból.
Ha jók a tanulmányi eredményeitek, jól sikerül az érettségitek és még többletpontokat is kaptok, könnyen előfordulhat, hogy nem csak egy szakon éritek el a felvételhez szükséges ponthatárt.
13 diákot raboltak el egy Ukrajna északkeleti részén található iskolából orosz katonák tavaly szeptemberben, de a háború kitörése óta már több mint 15 ezer gyermek tűnt el.