Diákhitel igénylése: bármikor élhettek ezzel a lehetőséggel

Lehet szeptember elején még nem gondoltátok, hogy szükségetek lenne diákhitelre, de mostanra kiderült, hogy mégis jól jönne egy kis segítség. Jó hír, hogy nem vagytok időhöz kötve, ugyanis ezt a diákhitelt a tanulmányaitok alatt bármikor igényelhetitek.

A felsőoktatásban tanulók döntő többsége jogosult a szabad felhasználású Diákhitel1 igénylésére. Nem számít, hogy milyen képzésben vesztek részt, az állami ösztöndíjas és az önköltséges hallgatóknak is jár ez a fajta hitel, akár nappali, esti vagy levelező formában tanultok.

15 ezertől 150 ezer forintig terjedő összeget tudtok felvenni, amit havi bontásban vagy félévente egy összegben is kérhetitek. Igaz ez a hitel is kamattal jár, viszont jóval kedvezőbbek a feltételei, mint azok, amik nem a hallgatók számára készültek.

Emellett pedig a kapott összeget bármire felhasználhatjátok, legyen szó lakhatásról, technikai eszközökről, vagy akár szórakozásról. A Diákhitel1 igénylése nincs határidőhöz kötve, ezért, ha a félév során úgy éreznétek, hogy szükségetek lenne rá, akkor bármikor el is indíthatjátok az igénylés folyamatát.

Diákhitel1-et bárki igényelhet és kaphat, aki:

  • aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik
  • magyar állampolgár
  • 45. életévét nem töltötte be
  • bejelentett lakcímmel rendelkezik

A hitellel kapcsolatos további információkat itt találjátok. Ebben a cikkünkben pedig további anyagi támogatások lehetőségéről olvashattok.

 

 

Hozzászólások

Fóti Péter: A gyerekeket az értékelésbe is be lehet vonni

Az iskoláról szóló vitákban gyakran előkerül a kérdés: mi legyen az értékeléssel? Sokan hajlamosak a visszajelzést vagy a kritikát önmagában elutasítani, mintha az a gyereki autonómia megsértése lenne. Pedig az értékelés maga nem az ördögtől való – az emberi kapcsolatok és a társas létezés teljesen természetes része. A kérdés nem az, hogy értékeljünk-e, hanem az, hogy hogyan, miért és milyen viszonyrendszerben tesszük ezt. Vélemény.

@eduline.hu

👊 Szeptember 30-án tartották a Civil Ellenállás Napját a Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt. A Tanítanék Mozgalom alapítóival, Törley Katalinnal és Pilz Olivérrel a pedagógusok feketelistázásáról beszélgettünk. 🎤 #magyartiktok #eduline #fyi #tanitanek #oktatas

♬ eredeti hang - eduline.hu