Összeesett egy 12 éves diák tesióra közben Tiszadadán, újra kellett éleszteni

Mentőkocsi és helikopter is a helyszínre sietett, az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek és stabilizálták a fiú állapotát.

  • Tornyos Kata

A tornaóra végén esett össze minden előzetes panasz nélkül az a 12 éves fiú, akihez tegnap kérték a mentők gyors segítségét Tiszadadára – olvasható az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán.

A mentésirányító telefonos instrukciói szerint a tanár rögtön megvizsgálta a gyereket, aki ekkor már nem lélegzett. Azonnal riasztották a legközelebbi esetkocsit és a mentőhelikoptert, miközben a tanárok az utasítások szerint megkezdték az újraélesztést, amiben a háziorvos is segített.

A diák életéért vívott küzdelem még sokáig zajlott a tornateremben, míg az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek. A mentősök stabilizálták a fiú állapotát, majd légi úton szállították kórházba.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.