Jogosítvány: így korlátozná az EU a kezdő sofőröket

Az Európai Bizottság szeretné a halálos balesetek számát nullára csökkenteni az európai utakon, ezért különleges szabályokat alkalmazna a kezdő sofőrökre.

A friss jogosítvánnyal rendelkezők a kutatások szerint általában kevésbé kockázatkerülők, hajlamosabbak belemenni veszélyes közlekedési szituációkba, így nagyobb eséllyel lesznek részesei valamilyen közlekedési balesetnek.Az ő esetükben nagyobb a kockázata annak is, hogy egy halálos kimenetelű ütközés során életüket vesztik - írja az Infostart.

Az Európai Bizottság emiatt különleges szabályokat szabna a kezdő sofőrökre. Ezek közül a legfontosabbak az alábbiak:

  • legfeljebb 90 km/órával közlekedhetnek még az autópályán is
  • éjfél és reggel hat óra között éjszakai vezetési tilalom lenne rájuk érvényes

Ezen kívül az EU-ban a jogosítványszerzés alsó korhatárát is egységesítenék. Az új B+ jogosítványt, vagyis az 1800 kg feletti járművekre érvényes okmányt, pedig csak 21 éves kor felett lehetne megszerezni.

 

 

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.