Kinevezték a Metropolitan Egyetem új rektorát

Kocziszky György lett a Metropolitan Egyetem új rektora.

Az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében tudtatta az egyetem, hogy a rektori pozícióra kiírt nemzetközi pályázaton Kocziszky György nyerte el a Budapesti Metropolitan Egyetem rektori pozícióját. Az új rektor október 1-jétől tölti be tisztségét.

A jelentős tudományos kapcsolatrendszerrel rendelkező Kocziszky, a közleményben leírtak szerint, közgazdaságtudományból kandidált majd habilitált új intézményvezető a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja. Emellett a világ- és regionális gazdaságtan intézet igazgatója és a regionális gazdaságtan tanszék vezetője is volt, korábban pedig hat éven át rektorhelyettesként tevékenykedett.

Idézték a közleményben az új rektort, aki megtiszteltetésnek nevezte kinevezését és reményét fejezte ki, hogy az üzleti szektorban szerzett tanácsadói tapasztalata mellett a vezetés- és szervezéstudományi ismereteit is kamatoztathatja új tisztségében.

Kifejtette: véleménye szerint sikeres pályázatában régiós akadémiai beágyazottsága is szerepet játszott, és szeretné elérni, hogy a Budapesti Metropolitan Egyetem Közép-Európa meghatározó felsőoktatási intézményévé váljon.

Elődje, Bachmann Bálint leköszönő rektor, tudományos pályáját a Pécsi Tudományegyetem doktori iskolájának vezetőjeként folytatja az idei tanévtől.

 

 

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.