A Fudan Egyetemről és a szakképzést érintő változásokról is tárgyal ma az Országgyűlés

A napirenden hét javaslat általános vitája szerepel, melyek között előkerül a Diákváros kérdése is.

  • Eduline/MTI

Az Országgyűlés több másik napirendi pont mellett ma kezd tárgyalni a kormány szakképzést érintő változtatási javaslatairól. Ezt követően kerül terítékre a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, illetve az alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló előterjesztés, ami után általános vita nyílik a Diákváros megvalósításáról is.

A Fudan Egyetem és a Diákváros építése körül már hónapok óta óriási viták zajlanak. Idén januárban írtunk róla először, hogy a főváros déli városkapujában, a Nagyvásártelep közelében kaphat helyet a kínai egyetem budapesti campusa. A kiszemelt ingatlan azonban a korábban olimpiai falunak, majd később „Budapest Diákváros – Déli Városkapu” néven emlegetett kormányzati fejlesztés megvalósítására kijelölt dél-pesti területen található. A kormány azonban akkor azt mondta, a két projekt nem zárja ki egymást.

Innentől elindult a "háború" a kormány és Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere között. Mindeközben április végén a kormány aláírta a stratégiai megállapodást a Fudan Egyetemmel, majd kiderült, hogy kiemelt beruházássá nyilvánítanák a projektet. Így „egyes vélemények szerint” Baranyi Krisztina IX. kerületi polgármester és Karácsony Gergely nem kezdeményezhetnek népszavazást a kínai egyetem ügyéről. Ezt követően Baranyi Krisztina bejelentette, hogy júniusban indul a Főváros Fudan Egyetemmel kapcsolatos konzultációja.

De nem csak Budapest főpolgármesterének és a kerület polgármesterének vannak ellenvetései a kínai egyetemmel kapcsolatba. Az Oktatói Hálózat friss közleményében például elfogadhatatlannak tartja, hogy miközben a magyar egyetemek támogatása nem emelkedik és az önköltséges képzések arányát növelik, „a kormány az egész magyar felsőoktatás egy teljes évi költségvetési támogatását kétszeresen meghaladó összeget szánjon egy külföldi egyetem létrehozására”. Ezért kérik a kormányt és az Országgyűlést, hogy azonnal mondják fel a Fudan Hungary Egyetemet megalapozó stratégiai együttműködési megállapodást.

Arról, hogy pontosan mit kell tudni a Fudan Egyetemről, illetve kik és mit tanulhatnak majd az intézményben, itt írtunk korábban. A kínai egyetemmel kapcsolatos folyamatosan frissülő cikkeinket pedig itt találjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.