Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Karácsony Gergely főpolgármester és Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel tárgyalt.
Júniusban indul a Főváros Fudan Egyetemmel kapcsolatos konzultációja – jelentette be Baranyi Krisztina Ferencváros polgármestere és Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere hétfőn, írja a hvg.hu.
Hozzátették: a kormány tervei úgy zsúfolnák össze a Diákváros koncepcióját, hogy annak az értelmét adó funkciói csorbulnának. A kormányt tulajdonképpen arra akarják rávenni, hogy tartsa magát a 2019. decemberében megkötött megállapodásukhoz - mondta el a főpolgármester.
A főpolgármester szerint ez a megállapodás konszenzusos volt, közösen kellene dönteni a megváltoztatásáról is, ám ők nem támogatják a Fudan Egyetem budapesti kampuszának felépülését. Karácsony most rákérdezett Palkovics Lászlónál, hogy megkerestek-e más egyetemeket a Budapestre költözés lehetőségével, és nemleges választ kapott.
Palkovics László azzal érvelt, hogy a Fudannal 2014 óta van együttműködés, Karácsony Gergely szerint ez azt jelenti, hogy a Diákváros helyszíne korábban is felmerült mint az egyetem budapesti kampuszának helye.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.