„Azt is mondhattam volna, hogy öngyilkos leszek, de nem akartam hazudni”

„Azt is mondhattam volna, hogy öngyilkos leszek, de nem akartam hazudni” – nyilatkozta a tizenkilenc éves izraeli Emelia Marcovich, aki február 1-én vonul be a Tel Aviv mellett fekvő Ramat Gan börtönébe, hogy letöltse huszonnyolc napos büntetését. Emelia azon kevés izraeli fiatalok közé tartozik, akik megtagadták a középiskola befejezése utáni kötelező katonai szolgálatot.

Izraelben a hadseregben eltöltött idő és képzés a továbbtanulás részének számít. Az iskolakötelezettség öt éves kortól tizenhat éves korig tart, és tizennyolc éves korig ingyenes a tanulás. A túlnyomórészt állami és kevés magán középiskolák – csak úgy, mint az alapfokú oktatás - vallásilag szegregáltak, azaz zsidó és arab diákok külön intézményben szerzik meg bizonyítványukat. A középiskolát követően a férfiak legalább három, a nők minimum két évet töltenek a hadseregnél, és sajátítják el a honvédelmi alaptudást. Az arab diákok postaládájába nem érkezik behívó, ám közülük is egyre többen jelentkeznek katonának, és nyernek felvételt, karrierjük építésében ez ugyanis különösen jó pontnak számít. Az ultraortodoxok és a házas nők mentesülnek a kötelezettség alól, ám az állam az elvi megfontolásból ellenállókkal, a pacifistákkal – köztük Emeliával – nem tesz kivételt. Ezért közülük sokan – és persze olyanok is, akik más okból ódzkodnak a katonásditól – megpróbálnak a kötelező pszichológiai vizsgálat során lelki és idegi bajokat szimulálni: e betegeknek szintén nem kell laktanyába vonulniuk.

Emelia Marcovich és társai ügye azért is ver fel nagy port, mert Izraelben a sorkatonai szolgálat nem csak a képzettség elemének tekinthető, hanem az 1948-ban létrehozott állam kultúrájába egyfajta magától értetődő, beágyazott rítussá vált. Nincs munkahelyi interjú, ahol ne kérdeznének rá, hogy hol s merre szolgált a delikvens, és mekkora rendfokozatra tett szert.

A hadseregre szoktatás Izraelben már középiskolás korban megkezdődik: magas rangú katonák keresik fel az iskolákat, előadásokat tartanak, információs anyagokat osztanak szét a hadsereg feladatairól, fontosságáról. Tizenhat éves korban egészségügyi vizsgálatra is behívják a fiatalokat. Az állam törékenységét, veszélyeztetettségét mindig érzékeltető, militarista Izraelben megtagadni a honvédő szolgálatot szinte egyet jelent az árulással, az államellenességgel. „Nem is vagy izraeli” – kiabálták Emelia után is az utcán. Tettének súlyosságát jelzi, hogy korántsem biztos, hogy megússza csupán egy hónap börtönnel. Mikor sorkötelességének kezdetének időpontja közeledett, a lány úgy nyilatkozott, hogy megtagadja a szolgálatot. „Nem hiszem, hogy az ország gondjai erőszakkal és fegyverrel megoldhatóak. Úgy látszik, Izraelben a hadseregért van az ország, és nem az országért van a hadsereg” – közölte etikai problémáját a kilenc főből álló bizottságnak, mely ügyét kivizsgálni volt hivatott.

Izraelben nem létezik polgári szolgálat, így ez az alternatíva szóba sem jöhetett, a bizottság viszont felajánlotta a lánynak, hogy kötelezettségének eleget tehet egy fegyver nélküli egységben. Emelia ezt nem fogadta el – számára ez ugyanúgy a hadseregben való szolgálatot jelentené - így a börtön vár rá. Február elején kezdődő büntetése után újból bizottság elé rendelik majd, és ha a tagok úgy döntenek, büntetése véget ér – vagy újabb hónappal folytatódik. Egy másik szolgálat-megtagadó, a tizenkilenc éves Or Ben-David 2009. december 15-én kezdte meg harmincnégy napos büntetését, és a vizsgáló bizottság most úgy határozott, újból börtönbe kell vonulnia.

Mindkét lány egyébként a Shministim nevű csoport tagja, e szó héberül azokat a tizenkettedik osztályba járó, utolsó éves diákokat jelöli, akiket nemsokára behívnak a hadseregbe. A csoporthoz olyan tinédzserek csatlakoznak, akik inkább vállalják a börtönt, semhogy bevonuljanak. Mindazonáltal tüntetéseket, tiltakozásokat rendeznek, folyamatosan nyilatkoznak az izraeli médiának, és most éppen Emelia bebörtönzése kapcsán szerveznek szolidaritási akciókat.

A sorkatonaságot megtagadó mozgalom nem új keletű: 2001-ben hatvankét izraeli középiskolás írt nyílt levelet az akkori miniszterelnöknek, Ariel Saronnak. Nem sokkal később háromszázan toldották hozzá aláírásukat. Egyikük volt Haggai Matar, a Shministim-mozgalom alapítója. Miután nem csupán megtagadta a szolgálatot, hanem szervezkedett, és a nyilvánosságot felhasználva tiltakozott, a meg-meghosszabbított börtönbüntetések után katonai bíróság elé került, és négy társával együtt plusz két évet szabtak ki rá. A most huszonkét éves fiú ráadásul nem is vallja magát pacifistának, ő Izrael azon politikája ellen tiltakozott, hogy fiatal sorkötelesként palesztinok ellen vessék be. Egy hónap múlva, Emelia börtönbüntetésének lejártakor kiderülhet, szelídült-e az állam szigora, és akarnak-e újra példát statuálni a fiatal pacifista megregulázásával.

eduline