Nem jutalmazza többletpontokkal a Miskolci Egyetem az MCC-s középiskolásokat
Egyelőre nem fog pontokat érni a Mathias Corvinus Collegium középiskolás programjának elvégzése.
Több mint tízezer diák felel: kezdődnek az emelt szintű szóbeli érettségik
Az ország mintegy 92 helyszínén zajlanak a vizsgák.
Felvételi 2024: ekkor lesznek nyílt napok az egyetemeken
Hamarosan megjelenik a felvételi tájékoztató és kezdődik a jelentkezés a 2024. szeptemberében induló egyetemi képzésekre. Ha még nem döntöttétek el, hova adjátok be a jelentkezéseteket, érdemes elmenni egy-két nyílt napra. Összeszedtük, hogy melyik egyetemre, mikor látogathattok el.
Középiskolai felvételi: ezt a három dátumot tartsátok észben
Hamarosan véget ér az év, előtte azonban akad még néhány teendőtök, ha idén felvételiztek a középfokú oktatásba. Mutatjuk őket.
Keresztféléves felvételi: még egy hétig jelentkezhettek
November 15-én lejár a jelentkezés határideje.
Egyetemi felvételi: Varga-Bajusz Veronika szerint így lehet 500 pontnál többet szerezni
Igaz, 500 pontos a felvételi rendszer, de Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára elárulta, hogyan lehet ennél is többet szerezni.
Őszi érettségi 2023: mikor lehet matekból a szóbelin póttételt húzni?
Ha nem sikerült a középszintű matematika vagy digitális kultúra érettségitek, akkor a tantárgyból szóbelit tehettek.
Keresztféléves felvételi: ezek a szabályok vonatkoznak rátok, ha mesterképzésre jelentkeztek
November 15-én lejár a keresztféléves felvételi jelentkezési határideje. A meghirdetett, februárban induló képzések nagy többsége valamilyen mesterképzés, így fontos lehet számotokra tudni, hogy milyen dokumentumokat kell feltöltenetek, és hogyan számolják a pontjaitokat, ha valamilyen mesterszakra jelentkeztek a keresztfélévben.
Külföldi egyetemre készültök? Mától ismét pályázhattok a Stipendium Peregrinum ösztöndíj A komponensére
Olyan kiemelkedően tehetséges fiatalok jelentkezését várják, akik valamilyen rangos külföldi intézménybe készülnek.
Ezekre a képzésterületekre jelentkeztek a legtöbben a 2023-as felsőoktatási felvételiben
Idén több mint 126 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba az általános felvételiben. Mutatjuk, mik voltak a legnépszerűbb képzésterületek.
Keresztféléves felvételi 2024: ekkor hirdetik ki a ponthatárokat
November 15-ig adhatjátok le a jelentkezéseteket, ha valamelyik egyetem februárban induló képzésére jelentkeztek. De mikor érkeznek a ponthatárok? Mutatjuk az időpontot.
Miért járhat pluszpont 2024-től az MCC tagságra vagy a hitéletre?
A válasz az átalakított felsőoktatási felvételiben keresendő.
Őszi érettségi: ebből a tantárgyból idén lehetett utoljára vizsgázni
Az érettségi változik 2024-től. Van olyan tantárgy, amiből a mostani őszi vizsgaidőszakban lehetett utoljára érettségizni.
Keresztféléves felvételi: még tíz napotok van jelentkezni
Hamarosan lejár a határidő. Mutatjuk a részleteket.
Középiskolai felvételi: versenyeredményeket be lehet számítani?
A középiskolai felvételi során a pontok számításakor a tanulmányi eredmények is számítanak. De mi a helyzet a versenyeredményekkel?
Középiskolai felvételi 2024: itt nézhetitek meg, milyen budapesti középiskolák fogadnak sajátos nevelési igényű diákot
Mutatjuk, hol nézhetitek meg, melyik budapesti középiskolába jelentkezhetnek 9. évfolyamra az SNI-s tanulók.
2025-től a Pécsi Tudományegyetem öt karán számítják be az MCC-s többpetpontokat
Az egyetem elmondása szerint öt karon fognak pluszpont adni az MCC-s bizonyítványért.
Ezen a három alapszakon lehet a legnagyobb verseny az idei keresztféléves felvételiben
Olyan képzésekről van szó, amik az általános felvételi eljárásban is rendkívül népszerűek.
Nemzetközi gimnáziumok Magyarországon: több millió forintos tandíjakért cserébe a legjobb oktatással várják a diákokat
A legtöbb diák nyolcadikos korában, 14 évesen kényszerül először arra, hogy döntést hozzon a jövőjéről. Annak érdekében, hogy ez minél gördülékenyebben menjen, új cikksorozatunkban bemutatjuk nektek, milyen lehetőségekből válogathattok, és kiknek valók bizonyos intézmények. Ezúttal a nemzetközi középiskolákat mutatjuk be nektek.
Őszi érettségi 2023: mit kell tenni, ha valaki a szóbelire lesz beteg?
A legnagyobb odafigyelés ellenére is előfordulhat, hogy pont a szóbeli érettségire betegedtek meg. Mutatjuk, mit kell ilyenkor tennetek.