Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
2024-től drasztikusan megváltozik a felsőoktatási felvételi, és vele együtt az érettségi vizsgák pontozása is.
Ahogyan arról már többször is írtunk, 2024-től átalakul az egyetemi felvételi, aminek pár új szabálya már 2023-ban is érvényes volt. Az egyik legfontosabb változás a központi minimumponthatárok megszűnése, a másik pedig, hogy központilag nem kötelező emelt szintű érettségit tenni a felvételihez.
Bár biztosat csak a felvételi tájékoztató megjelenése után lehet mondani, mivel hamarosan kezdetét veszi a 2024-es egyetemi felvételi, így itt az ideje a jelentkezőknek elkezdeni foglalkozni a témával.
A felvételi tájékoztató - benne a pontszámítási szabályokkal és a meghirdetett szakokkal - általában karácsony körül jelenik meg, a jelentkezési határidő pedig hagyományosan február 15. A ponthatárok mindig július legvégén derülnek ki, míg a sikeresen felvételt nyert hallgatók szeptemberben kezdhetik meg tanulmányaikat az egyetemen, főiskolán.
Már a jelentkezés kezdete előtt azonban érdemes arról tudni, hogy miben fog különbözni a 2024-es felvételi az eddigi évektől:
A minimumponthatár megszűnése
A korábbi felvételi szabályok szerint a sikeres jelentkezés feltétele a minimum 280 pontos ponthatár elérése volt. Ennél alacsonyabb ponthatárokat nem határozhattak meg az egyetemek. 2023-tól azonban az új szabályok szerint az egyetemek és főiskolák saját maguk határozhatják meg a minimumponthatárokat, amik akár – az új szabályok értelmében – magasabbak, illetve alacsonyabban is lehetnek, mint a korábbi 280 pont.
Nem kötelező az emelt érettségi
2020-ban vezették be azt a szabályozást, ami a felsőoktatásba felvételizőket minimum egy emelt szintű érettségire kötelezett. Azonban az ezt követő jelentkezők számának visszaesését látva a kormány végül megszüntette ezt a központi intézkedést, így 2023-tól az egyetemek saját hatáskörben dönthetnek arról, hogy kérnek-e emelt szintű érettségit, és ha igen, milyen szakokon és milyen tárgyakból.
Arról, hogy melyik egyetem mire ad többletpontot az alábbi összefoglalónkban találjátok:
<### CustomHTML Visible= CMSCaption="[[ Egyedi HTML ]]" ###><### /CustomHTML ###>
Felvételi pontszámítás változása
A korábbi évekhez hasonlóan 2024-ben is 200 pontot érnek majd a tanulmányi, és szintén 200 pontot az érettségi eredmények.
A tanulmányi pontok kiszámolásában a változás az elmúlt évekhez képest mindössze annyi, hogy korábban a nyelv mellett muszáj volt egy legalább két évig tanult természettudományos tárgy jegyét beleszámítani a tanulmányi pontokba, 2024-től viszont ez már nem kötelező, és az eddig szabadon választható tárgy helyett az intézmények döntik el, hogy miből kérnek érettségi vizsgát a jelentkezőktől.
Az érettségiért járó 200 pont felét az érettségi vizsgák százalékos eredményeinek átlaga - a négy kötelező érettségi tárgy mellett egy, a felsőoktatási intézmény által kért tárgy - felét pedig az intézmény által választott két érettségi vizsgatárgy eredménye tesz ki. Lényeges új szabály azonban, hogy a közép- és emelt szintű érettségi felvételi pontszámításának összehasonlíthatóságáért a középszintű érettségi vizsga százalékos eredményének kétharmada, míg az emelt szintű vizsga százalékos eredményének egésze számít felvételi pontként.
| A legfontosabb tudnivalók a 2024-es felsőoktatási felvételiről |
|
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.