Középiskolai felvételi 2024: így pontozzák a magyar írásbelit

November 15-től lehet jelentkezni a középiskolai központi írásbelire, amit 2024. január 20-án tartanak országszerte. Ezen a napon vizsgáznak a hat-és a nyolcosztályos gimnáziumba jelentkezők, és a kilencedik osztályba készülő diákok. Mutatjuk, hogyan pontozzák a magyar nyelvi feladatsort.

A központi középiskolai írásbelit két tantárgyból: magyarból és matematikából kell megírnotok, ha olyan középiskolába szeretnének jelentkezni, ahol ez a felvételi követelmények között szerepel. A központi felvételire november 30-ig jelentkezhettek közvetlenül annál az intézménynél, ahol szeretnétek vizsgázni. Fontos, hogy nem feltétlen kell abban az iskolában megírnotok a felvételit, ahova később jelentkeztek.

Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint

"A tesztet csak egyszer, egy iskolában kell megírni, annak eredményét országszerte elfogadják, hiszen a feladatsorok mindenki számára egységesek."

Az 50 pontos magyar nyelvi feladatsorra évfolyamtól függetlenül 45 percetek van. A magyar esetében semmilyen segédeszközt nem használhattok, a feladatsort pedig kék vagy fekete tollal tölthetitek ki.

Jó, ha tudjátok, hogy a középiskolai központi írásbeli feladatlapjait minden esetben gyakorló pedagógusokból álló bizottságok állítják össze a Nemzeti alaptanterv alapján, akik nem részesítik előnyben semelyik jelenleg is forgalomban lévő tankönyvcsalád anyagát sem. Az összeállításnál a készítők azt is figyelembe veszik, hogy az iskolákban nem egyforma ütemben haladnak a tananyaggal, így a vizsgán a korábbi évfolyamok anyagait kérik számon.

Emellett fontos megjegyezni, hogy a magyar írásbeli nem egy hagyományos teszt, ugyanis nemcsak a tudást, hanem a középiskolához szükséges készségeket és a kompetenciákat is méri, így a tanultakat gyakran újszerű, szokatlan módon kell alkalmaznotok.

A legfontosabb tudnivalók a 2024-es középiskolai felvételiről

Tananyag egy kis csavarral

Mindegyik magyar feladatsor évfolyamtól függetlenül tíz feladatból áll. Ezek közül kilenc egy-egy részkérdéshez, részképességhez kapcsolódik, amelyek megoldásához a korábbi években elsajátított nyelvi, kommunikációs és helyesírási ismeretekre van szükségetek. Ezen kívül számot kell adnotok a szövegértési, szövegalkotási és gondolkodási képességeitekről is.

Általában az egyes feladatoknál több kérdésre kell válaszolnotok, és helyes válaszonként egy pont jár. Az első kilenc feladatra 40 pontot szerezhettek. Magas pontszámot csak az tud elérni, aki nemcsak jól tudja a korábbi évek tananyagát, hanem logikusan gondolkodik és fejlett az anyanyelvi készsége is. Így például gyorsan pótolni tudja a szavakból hiányzó betűket, rájön milyen másik értelmes szót rejt az anagramma, vagy pillanatok alatt megtalálja a betűhalmazban elrejtett zöldség-és gyümölcsneveket.

A megoldásban az is segíthet, ha felvételi előtt sokat gyakoroljátok az ilyen típusú feladatokat. A korábbi évek feladatsoraival ebben a cikkünkben foglalkoztunk.

Fogalmazás: legalább hány mondatot kell írni?

A feladatsor talán egyik legnehezebb része a fogalmazás írása. Erre összesen 10 pont jár. A javítás során figyelembe veszik:

  • a tartalmat
  • a szöveg szerkesztettségét – például van-e bevezetés, tárgyalás, befejezés
  • a stílust
  • a helyesírást
  • és a külalakot is.

Bár az összesen 45 perces vizsgába időben nem fér bele egy hosszú szöveg írása, de a minimum mondatszámot el kell érnetek, hogy pontot kapjatok a feladatra. Ez:

  • a hatosztályos gimnáziumba jelentkezőknél minimum 8 mondat
  • a nyolcosztályos gimnáziumba felvételizőknél minimum 6 mondat.

Ha 9. évfolyamra jelentkeztek, akkor elég csak egy 4 mondatos fogalmazást írni, hogy értékelni lehessen a feladatot. Javasoljuk azonban, hogy ne csak a minimumra törekedjetek, és próbáljátok meg minél alaposabban megoldani a feladatokat, hiszen a legjobb intézményekbe való bejutáshoz igen magas pontok elérése szükséges.

Hogy mennyire nem könnyű röviden, tömören és helyesen szöveget írni, jól mutatja, hogy a hatosztályos gimnáziumba jelentkezőknél ez volt az egyik mumusfeladat, amivel az alábbi cikkünkben foglalkoztunk:

 

 

Hozzászólások

Pukli István: A tankönyvek csak akkor fejlődnek, ha a pedagógus választhat

Miközben a skandináv országokban a tankönyv már nem egy papíralapú tárgy, hanem egy mesterséges intelligenciával támogatott, dinamikus EdTech-platform, addig Magyarországon még mindig 1998 logikája szerint vitatkozunk az oktatásról. A hazai tankönyvpiac 2010-es évekbeli államosítása és centralizációja nemcsak a választás szabadságát vette el a pedagógusoktól, hanem hosszú távon a hazai oktatási innovációt is gúzsba kötötte. Pukli István írása.

Négy évre szóló, 45 milliárdos tankönyvszerződést kötött a Kello – kérdés, meddig marad a jelenlegi tankönyvpiac

A következő négy évben is az Alföldi Nyomda készítheti és szállíthatja a tankönyveket, miután a tankönyvellátásért felelős cég újabb hosszú távú szerződést kötött a nyomdával. A mostani, 45 milliárd forintos keretösszeg jelentősen meghaladja a korábbi tenderek értékét: a 2020-as közbeszerzés még 20,8 milliárd forintról szólt.

Miskolci Egyetem rektora: „A modellváltás nem egy nukleáris csodafegyver, ami gyógyírt jelentett volna a felsőoktatás sok évtizedes problémáira”

A Miskolci Egyetem rektora szerint a 2020-2021-es átalakítás „vitathatatlanul egy túlpolitizált környezetben ment végbe”, de szerinte hiba lenne teljesen visszafordítani a rendszert. Horváth Zita úgy látja, hogy az elmúlt években az egyetemek pénzügyi mozgástere jelentősen nőtt, ugyanakkor az autonómia kérdése továbbra is rendezetlen maradt.

„Fontos a testnevelés, de nem ebben a formában” – Lannert Judit szerint nőtt a túlsúlyos gyerekek száma a heti öt tesióra bevezetése óta

„Célellentétes” lett a mindennapos testnevelés jelenlegi rendszere Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter szerint. Parlamenti bizottsági meghallgatásán arról beszélt, hogy bár a mozgás fontossága nem kérdés, a heti öt kötelező tesióra nem hozta meg a kívánt eredményeket, sőt a gyermekkori túlsúly problémája is súlyosbodott az elmúlt években.