Élelmiszerboltban tanulnak a diákok, adományt gyűjtenek az új iskolára
Iskola építésére indult adománygyűjtés az erdélyi Háromkúton, ahol jelenleg deszkaépületben tanulnak az alsós gyerekek.
Iskola építésére indult adománygyűjtés az erdélyi Háromkúton, ahol jelenleg deszkaépületben tanulnak az alsós gyerekek.
Eduline
A tehetségek felismerésével és pályára állításával együtt jár az agyelszívás kockázata, ezért a doktoranduszok között a legjobbaknak biztosítani kell plusz egy évet kutatásaik befejezésére - mondta el a készülő felsőoktatási törvénnyel kapcsolatban Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) elnöke.
Edupress
Bajba kerülhetnek a magánfőiskolák, ha az új felsőoktatási törvényt a jelenlegi formájában fogadja el jövő tavasszal a parlament: a Nemzeti Erőforrás Minisztérium tervei szerint ugyanis a jövőben csak állami és egyházi intézményeknek járna költségvetési támogatás.
Eduline
Az Új Széchenyi Tervből szeretne támogatást kérni a négy magyarországi orvosegyetem; a forrás felhasználásának célja a külföldi hallgatók létszámának növelése lenne, ebből pedig a magyar nemzetgazdaság is profitálhatna.
Eduline
A szakképzésért a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) legyen felelős - ezt kéri a kormánytól a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet.
Eduline
Saját tanárára támadt két diák egy pécsi szakközépiskolában, az ügyben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indult eljárás - közölte a rendőrség kedden az MTI-vel.
Eduline
Bojkottálják a felháborodott szülők azt az olaszországi iskolabuszt, amelyen egy szexbolt hirdeti szolgáltatásait.
Eduline
Hét tíz év körüli gyermek lett rosszul egy dunaharaszti iskolában, miután társuk megkínálta őket az előzőleg valamilyen erős szerrel lefújt csipszével.
Eduline
További vezetőcserékre lehet számítani a budapesti oktatási intézményekben, az új városvezetés a közeljövőben az iskolák szakmai munkáját is átvizsgája – mondta Csomós Miklós főpolgármester-helyettes a Népszabadságnak.
Eduline
Elképzelhető, hogy a nemrégiben a T-Comtól a Fővárosi Önkormányzat fenntartásába került Puskás Tivadar Távközlési Technikum lehet az első újonnan megnyitott honvédségi szakközépiskola - írja a Magyar Hírlap keddi száma.
Eduline
Mérsékelné a tanárok terhelését, és kisebb létszámú osztályokat indítana a kormány, az intézkedéseknek köszönhetően várhatóan több pedagógusra lesz szükség a pályán, sikerülhet megmenteni az intézményeket, és javulhat a színvonal.
Eduline
Tizenhat hónapos börtönbüntetést kapott az a 37 éves pedagógiai asszisztens, aki két diákjával is szexuális kapcsolatot folytatott.
Eduline
Tizenkét napos lesz az idei téli szünet: utoljára 2010. december 21-én, kedden kell iskolába menni, az első tanítási nap pedig 2011. január 3-a, hétfő lesz.
Eduline
Még mindig sok középiskolában és kollégiumban él az elsős diákok iskolai beavatásának hagyománya - a jópofa, közösségformáló szertartás azonban gyakran erőszakba, kegyetlenkedésbe és a tanulók megalázásába csap át. Az iskolakezdés sötét oldala.
Eduline
Tóth Péter nyerte a Los Angeles-i Nemzetközi Liszt Verseny fődíját és a hosszabb művek kategóriájának díját.
Eduline
Nemcsak megismerhetik, hanem ki is próbálhatják a bűnüldözés módszereit és technikáit azok a diákok, akik részt vesznek a Ne kábíts című, interaktív bűnmegelőzési hét programjain Mezőtúron.
Eduline
Szövegszerű emlékeztetőt fogadtak el a felsőoktatási törvényről tartott hétfői egyeztetésen az oktatási kormányzat képviselői és Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási bizottságának fideszes elnöke. A felek írásban rögzítették, hogy a felsőoktatás új rendszerének biztosítani kell a minőség javulását, illetve a tanárképzésben vissza kell térni az osztatlan képzéshez.
Eduline
Különleges matematikai-művészeti seregszemlének ad helyet szerdán a Kaposvári Egyetem; a kivételes tanáregyéniségeket, tudósokat és művészeket egyesítő nemzetközi "ÉlményMűhely" Mozgalom nyitott műhelyek és kiállítások sokaságával, ismeretterjesztő előadással és játékos vetélkedővel mutatja be, hogy a matematika tanítása és tanulása örömöt okozó játék, kreatív-művészi kísérletezés is lehet.
Eduline
Pozitívum lenne, ha valóban „vizsgálati eszközökkel felszerelt diagnosztikai kisbuszok” járhatnák az országot, és „utazó szakértők” vizsgálhatnák a gyerekek iskolaérettségét – mondta a Hírszerzőnek Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár, aki beszélt a közoktatási és felsőoktatási törvényt kidolgozó szakemberek „anonimitásáról”, és arról is, hogy miért hagyták ki az egyeztetésekből a pedagógus szakszervezeteket.
Eduline
Antiszemita és idegengyűlölő tartalmú szaúdi könyvekből folyik az oktatás egyes brit tanintézetekben - derül ki a BBC egyik dokumentumfilmjéből.
Eduline