Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Tizenhat hónapos börtönbüntetést kapott az a 37 éves pedagógiai asszisztens, aki két diákjával is szexuális kapcsolatot folytatott.
Hina Patelt azzal vádolja a liverpooli bíróság, hogy nem csupán flörtölt a tizenöt éves fiúkkal, hanem le is feküdt velük. A 37 éves nő pedagógiai asszisztensként és úszásoktatóként dolgozott a nagy-britanniai Southport melletti Birkdale Középiskolában, ott ismerkedett meg a kilencedik évfolyamos diákokkal - írja a brit
című lap.
Patel februárban ismerte meg a tanulókat, akikre délután az egyik osztályteremben felügyelt. Elkérte a telefonszámukat, és eleinte "szimplán" barátságos, később szexuális tartalmú sms-eket küldözgetett nekik. Két héttel később a tanárnő egyesével otthonába invitálta a fiúkat, majd mindkettőjükkel szeretkezett - arra a kérdésre, hogy milyen érzés volt, egyikük csak annyit mondott, hogy furcsa. A másik fiú aznap az éjszakát is a tanárnál töltötte, majd másnap reggel öt fontot kapott "vonatjegyre", hazautazni.
A bíró szerint a pedagógiai asszisztens tette letöltendő börtönt érdemel, mert súlyosan veszélyeztette két fiatalkorú fejlődését.
eduline
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.