#Egyéb

Mennyibe kerülnek a költségtérítéses szakok az államnak?

Minden második magyar hallgató több százezer forintot fizet félévente felsőfokú tanulmányaiért, Kósa Lajos fideszes politikus szerint azonban ez az összeg nem fedezi az oktatási kiadások egészét - ezért a következő években jelentős tandíjemelésre számíthatnak a költségtérítéses szakokra felvételiző egyetemisták és főiskolások.




"Sajátos születésnapi köszöntőt kapott az ELTE"

Hiller István szerint Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos sajátos születésnapi köszöntőt küldött az ebben a tanévben 375 éves Eötvös Loránd Tudományegyetemnek (ELTE). A szocialista politikus szerdán sajtótájékoztatón azt is mondta: az ELTE volt és jelenlegi rektora, illetve a hallgatói önkormányzat kiáll az egyetem vezetése, valamint annak elmúlt időszakbeli tevékenysége mellett.




Még a diákigazolványt is ellopták az iskolai tolvajok

Iskolákra specializálódott tolvajokat tartóztatott le a rendőrség Tatabányán. Egy 24 éves férfi és egy 20 éves nő öt hónap alatt a város összes általános iskoláját kifosztotta, a legtöbb intézményből mobiltelefonokat, készpénzt és zenelejátszókat vittek el.




Az összes egyetem és főiskola gazdálkodását átvizsgálná a kormánybiztos

A magyarországi felsőoktatási intézmények gazdálkodásának átfogó vizsgálatát javasolja Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszternek az elszámoltatási kormánybiztos. Budai Gyula ezt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján közölte azzal összefüggésben, hogy hivatala befejezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) gazdálkodásának áttekintését.


Jövő szeptembertől nem lesz tankönyv a Pest megyei iskolákban?

Több mint 50 millió forinttal tartozik a tankönyvterjesztőknek és -kiadóknak a Pest megyei önkormányzat 2010 szeptembere óta – a Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete szerint előfordulhat, hogy a tartozás miatt a következő tanévben egyáltalán nem fognak tankönyvet szállítani a Pest megyei iskolákba a kiadók.



Sokba kerülhet, de nem ésszerűtlen Pokorni terve a kilencosztályos iskoláról

Nyolc helyett kilenc évig tartaná a diákokat az általános iskolákban Pokorni Zoltán. A fideszes oktatáspolitikus szerint így jóval több idejük lenne az alapvető képességek elmélyítésére, az ismétlésre és a gyakorlásra, az elképzelés ráadásul jól rímel a 15 éves korig tartó tankötelezettségre is. A kilenc évfolyamos általános iskolai modell nem ismeretlen Európában - igaz, sok pénzbe kerül.


Milliókat keresnek egy-egy bukott diákkal az iskolák?

Bevallottan a szemléletváltoztatást célozza az a normabontó kísérlet, amely ősszel kezdődik a normandiai Calvados megye általános iskoláiban. Az új tanévben a korábbinál nagyobb támogatást kapnak azok az iskolák, ahol alacsony az évismétlő diákok száma, viszont csökkentett támogatásban részesülnek azok, amelyek túl sok tanulók buktatnak meg év végén.


Kinek a legnagyobb a "csomagja"? Lelepleződött a botrányhős tanárnő

Katharine Birbalshing a brit munkáspárt oktatáspolitikájára mért lesújtó kritikájával szerezte hírnevét a konzervatív párt tavaly októberi konferenciáján, az angol pedagógus nevét azonban ismét felkapta a brit média. Ezúttal szókimondó randikönyve miatt, amelyben a főhős többek közt arra a kérdésre keresi a választ, hogy melyik partnerének nagyobb a „csomagja”.



A "problémás" diákok bukhatnak a legnagyobbat a kormány tervével

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a leghatározottabban tiltakozik azon kormányzati szándék ellen, hogy a tankötelezettség felső határát a gyermek 15. életévében határozzák meg, ehhez igazítva az iskolarendszert; a tömörülés arra szólítja fel az érintetteket, szakmai szervezeteket, hogy fejezzék ki tiltakozásukat a kormányzati szándék ellen.




Kifelejtette a közoktatást a Széll-terv angol fordításából a kormány

Kizárólag a felsőoktatás átalakításának alapelvei szerepelnek a Széll Kálmán Terv tegnap nyilvánosságra hozott angol változatában, a tankötelezettség felső korhatárának lecsökkentése, a szakképzés rendszerének módosítása és az általános iskolák állami kézbe vétele teljes egészében kimaradt az angol „fordításból”.