Még a diákigazolványt is ellopták az iskolai tolvajok

Iskolákra specializálódott tolvajokat tartóztatott le a rendőrség Tatabányán. Egy 24 éves férfi és egy 20 éves nő öt hónap alatt a város összes általános iskoláját kifosztotta, a legtöbb intézményből mobiltelefonokat, készpénzt és zenelejátszókat vittek el.

  • Eduline

A tolvajok kedd délután a tatabányai Ságvári Endre Általános Iskolába surrantak be, a diákok őrizetlenül hagyott táskáiból mobiltelefonokat, készpénzt, diákigazolványokat és tömegközlekedési bérleteket emeltek el – írja a police.hu.

A lopást a tanulók vették észre, azonnal szóltak tanáraiknak, akik még látták elmenekülni a párt. A tolvajokat késő délután fogták el, a 24 éves férfi és a 20 éves nő a rendőröknek azt mondta, tavaly október óta rendszeresen surrannak be általános iskolákban, elsősorban mobiltelefonokat vettek el a diákoktól.

eduline

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.