#Egyéb






Botrányos iskolai feladat ellen tiltakoznak a szülők

Még a svéd oktatási rendszer legliberálisabb oktatóit is meglepte egy általános iskolai tanárnő. Maria Ahnlund arra kérte tizennégy éves diákjait, hogy ez alkalommal ne olvasmányaikról vagy hobbijukról írjanak fogalmazást, hanem első szexuális élményeikről.



Sorra szűnhetnek meg a Pest megyei zeneiskolák

Szeptemberben megszűnhetnek Pest megyében azok az alapfokú művészetoktatási intézmények, amelyek fenntartásában nem vesz részt az adott önkormányzat, így számos település kényszerülhet arra, hogy átvegye a működtetési jogokat - közölte a megyeháza szóvivője csütörtökön.



Már szeptembertől kötelező lesz a heti öt testnevelésóra az iskolákban

Az Európai Unió is elismeri a sport oktatásban betöltött szerepét, a mindennapi fizikai aktivitás jelentőségét, ezért a néppárti képviselőknek a Régiók Bizottságában kezdeményezniük kellene a mindennapos testnevelés egységes európai iskolai bevezetését - mondta Gémesi György, a Nemzeti Sportszövetség elnöke, gödöllői polgármester.




Egyetemek és főiskolák rangsora: a legjobb orvosi és egészségtudományi karok

2009-ben és 2010-ben is bekerült a tíz legnépszerűbb szak közé az általános orvosi képzés, amelyet tavaly több mint kétezren jelöltek meg a jelentkezési lapjukon. Az orvos- és egészségtudományi terület iránt érdeklődők idén is tizennyolc egyetemi és főiskolai kar közül választhattak, az összesített kari rangsor élén már több éve a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara áll.


Kilenc évfolyamossá tenné az általános iskolát Pokorni

A vállalatok tényleges költségvállalásával megvalósuló, német mintájú duális szakképzés magyarországi bevezetését szorgalmazza Pokorni Zoltán. A szakpolitikus a bevezetés alapfeltételének nevezte a megerősített közismereti alapképzést is, amelynek egyik reálisabb megvalósítási lehetősége a 4+5 osztályos iskolaszerkezet.


Sztrájkolhatnak a tanárok Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Sztrájkbizottságot hoztak létre a pedagógus szakszervezetek Miskolcon, mert csaknem 500 millió forinttal kevesebb jut az idén oktatásra, és attól tartanak csökkenni fog a tanári fizetés. Az érdekképviseletek a jövő hét elején döntenek arról, demonstrálnak-e - írta az Észak-Magyarország csütörtökön.