Több száz embert rúghatnak ki a Pécsi Tudományegyetemről

Akár száznál is több dolgozót küldhetnek el még az idén a Pécsi Tudományegyetemről (PTE) - olvasható a PécsMa.hu internetes oldalon szerdán.

  • Eduline

A honlap értesüléseit Illés József, a PTE Integrált Egészségügyi Szakszervezet titkára erősítette meg, aki a lapnak elmondta, hogy az orvos-szakmai körök is érintettek lehetnek a leépítésben.

A PécsMa.hu szerint az egyetem költségvetési hiánya indokolja azt, hogy még 2011-ben csoportos leépítés történjen a PTE Klinikai Központjában. Mint azt Illés József közölte, az elbocsátási szándékot nem hivatalos formában ugyan, de már jelezték a szakszervezetnek. Bár konkrét számok még nincsenek, de akár két-háromszáz emberről is szó lehet - mondta Illés a lapnak.

Több egyetemen és főiskolán csökkenteni kell az óraadók számát a kormány által elrendelt, összesen 13 milliárd forintos zárolási kötelezettség miatt. Összefoglalónkat itt olvashatod el.

Leépítés lesz - azt mégtudják, hány ember veszíti el az állását
Wikipedia

A szakszervezeti titkár szerint a betegellátást végzők közül is várhatók elbocsátások, azaz orvosokat, ápolókat is elküldhetnek. Hozzátette, hogy a PTE vezetése még nem döntötte el, mely munkacsoportokat érinthetik a lépések. A leépítésekről még nem tárgyaltak az érdekképviseletekkel.

A lap más - meg nem nevezett - egyetemi forrása azonban maximum százharminc fős elbocsátás lehetőségéről beszélt, amely adminisztrációs területen dolgozókat, technikai munkatársakat is érinthet.

A lapnak nyilatkozott Krutki Józsefné, az egyetem napokban megválasztott gazdasági főigazgatója azt mondta, hogy korai még leépítésről beszélni, hiszen a 2011-es költségvetés tervezési fázisában vannak. Leszögezte azonban azt is, hogy az egyetem költségvetési helyzete indokolja, hogy megvizsgálják, milyen tartalékaik vannak, de korántsem tartanak az út végén.

MTI

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.