Pár hónapon belül működésképtelenné válhat a Kaposvári Egyetem

Tanárokat bocsáthatnak el, és egy hárommilliárdos beruházás is veszélybe kerülhet a Kaposvári Egyetemen, a kormány ugyanis összesen 380 millió forintot vont el az intézménytől – írja a kapos.hu.

  • Eduline

„Hamarosan az oktatás színvonalán is érzik majd a hallgatók, hogy baj van” – mondta a kapos.hu-nak Szávai Ferenc, az intézmény rektora. A Kaposvári Egyetem 380 millió forinttal kevesebből gazdálkodhat idén, a kormány ugyanis összesen 13 milliárd, a felsőoktatást érintő zárolásról döntött. Milyen következményekkel járhat a zárolás? Összefoglalónkat itt olvashatod el.

A rektor szerint a zárolás lehetetlen helyzet elé állítja az egyetemeket, a kisebb intézményekben egy-két hónapon belül likviditási problémák lesznek. A Kaposvári Egyetemen a fűtésen és a villanyon mindenképpen spórolni fognak, ötvenmillió forintot átcsoportosítanak, és óraadó tanárokat is el kell majd bocsátaniuk, a feladataikat az állandó oktatók veszik majd át. „Nem tudjuk elkerülni a létszámleépítést sem” – teszi hozzá.

A Kaposvári Egyetem épülete. 380 millió forinttal kevesebb jut a működésre

A nagyberuházások jövője is kétséges: az intézmény hárommilliárd forintot nyert európai uniós forrásból, a beruházások nagy része már elkezdődött, a szerződés szerint a programot öt évig működtetni kell, különben az egész támogatást vissza kell fizetni. A Pécsi Tudományegyetem is több száz dolgozóját bocsátja el a következő hónapokban, összefoglalónkat itt olvashatod el.eduline

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.