Újabb ösztöndíjpályázat: felnőttképzéssel foglalkozó egyetemistáknak
Felnőttoktatással foglalkozó szakemberek, felnőttoktatással kapcsolatos szakon végzett vagy jelenleg is tanuló hallgatók jelentkezhetnek az Grundtvig külföldi tanulmányutakra.
Felnőttoktatással foglalkozó szakemberek, felnőttoktatással kapcsolatos szakon végzett vagy jelenleg is tanuló hallgatók jelentkezhetnek az Grundtvig külföldi tanulmányutakra.
Eduline
Három műszaki középiskolájának összevonásáról és egy gimnáziumának bezárásról döntött csütörtöki közgyűlésén Szombathely Megyei Jogú Város önkormányzati testülete.
Eduline
Szabó Balázs első díjat nyert a nürnbergi ION orgonaversenyen, Németország legrangosabb és legnagyobb múltra visszatekintő orgonafesztiválján. Az Internationale Orgelwoche Nürnberg ION idén ünnepli fennállásának 60. évfordulóját.
Eduline
Akár százezer forintot is fizethetnek a Miskolci Egyetemnek azok a hallgatók, akik háromszor vagy annál többször vették fel ugyanazt a tantárgyat. Az intézmény belső szabályzata szerint tárgyanként háromezer forintot kell átutalni az intézmény számlájára - a mérnökhallgatóktól ezt az összeget most 2008-ig visszamenőleg kérik.
Eduline
Takarékossági okokból átszervezik a szentendrei Petzelt József Szakközépiskola és Szakiskola működését; erről pénteki ülésén döntött a fideszes többségű testület. Az MSZP, illetve a Jobbik frakciója a határozat ellen szavazott.
Eduline
Átadták az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV) eredményesen szereplő diákok díjait pénteken Budapesten, az elismeréseket Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkártól vehették át a tanulók. A legtöbben angolból, biológiából és matematikából tették próbára tudásukat az idei versenyen.
Eduline
A brazil kormány kerékpárokat oszt a hatalmas kiterjedésű ország kistelepülésein élő, hátrányos helyzetű gyermekek részére, hogy eljussanak az iskolába.
Eduline
Több amerikai állam a két és fél hónapos nyári vakáció lerövidítését tervezi, az oktatáspolitikusok szerint inkább év közben kellene két-háromhetes szüneteket tartani.
Eduline
Kilenc általános iskolás diáklányt vittek kórházba a mentők Dombrádról pénteken, miután paprikaspray-t lélegeztek be - közölte a mentőszolgálat.
Eduline
Átszervezi közoktatási rendszerét Győr önkormányzata; az önálló óvodák és általános iskolák helyébe főigazgatóságok lépnek - döntött pénteken a megyei jogú város közgyűlése.
Eduline
Nemzetközi protokolliskolát alapított Budapesten, és több egyetemen is tartott előadásokat az a magyar diplomata, akit szexbotránya miatt rendelt haza Minszkből a Külügyminisztérium – tudta meg a TV2.
Eduline
Debrecenben is megjelentek a diplomás utcaseprők: a megváltoztatott közfoglalkoztatási szabályok alapján már nem iskolai végzettség alapján kapják meg az álláskeresők a kiszabott munkát.
Eduline
Húsz éve indították az első évfolyamot, ma azonban már több ezren felvételiznek a The Hong Kong University of Science and Technology képzéseire. Az egyetem idén az ázsiai felsőoktatási QS-rangsor élén végzett: olyan egyetemeket hagyott maga mögött, mint a tokiói, a szöuli vagy a kiotói.
Eduline
A The British Society for Psychical Research felmérése szerint az ohiói campus a világ egyik legfurcsább helye – az egyetemen keringő pletykák szerint több épületben rendszeresen furcsa, megmagyarázhatatlan jelenséget észlelnek a hallgatók és az oktatók.
Eduline
Az LMP benyújtotta országgyűlési határozati javaslatát az iskolabezárási moratórium meghirdetésére, ebben kezdeményezik azt is, hogy a kormány hozzon létre iskolamentő alapot - közölte a párt parlamenti frakcióvezető-helyettese csütörtökön Szombathelyen.
Eduline
Pikáns képek keringenek az interneten a szlovákiai Kasza (Košeca) általános iskolájának egyik tanárnőjéről. A 34 éves pedagógusról készített fotókat a község önkormányzatának és több szerkesztőségnek is elküldték.
Eduline
A tervezett május végi időpont helyett leghamarabb június első felében kerülhet újra a kabinet elé a felsőoktatási törvény koncepciója - tudta meg az MTI csütörtökön kormányzati forrásból.
Eduline
Három általános iskolát von össze más oktatási intézményekkel, egy kollégiumot pedig bezár szeptember elejével a debreceni önkormányzat; a városi közgyűlés csütörtöki ülésén döntött az átszervezésről, amelyet a jelentkezők alacsony számával indokolt.
Eduline
A Budapesti Corvinus Egyetemen tartandó hallgatói fórumra hívták meg az oktatási államtitkárt közgazdászhallgatók és diákszervezetek.
Eduline
Pokorni Zoltán sem oktatási államtitkár, sem miniszter nem kíván lenni, az oktatási bizottság elnökeként él azzal a lehetőséggel, hogy megfogalmazza álláspontját - erről a Fidesz alelnöke csütörtökön nyilatkozott az MTI-nek annak kapcsán, hogy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár etikai vizsgálatot kezdeményezett ellene.
Eduline