Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Akár százezer forintot is fizethetnek a Miskolci Egyetemnek azok a hallgatók, akik háromszor vagy annál többször vették fel ugyanazt a tantárgyat. Az intézmény belső szabályzata szerint tárgyanként háromezer forintot kell átutalni az intézmény számlájára - a mérnökhallgatóktól ezt az összeget most 2008-ig visszamenőleg kérik.
| Problémák vannak az iskolában vagy az egyetemen? Nem tudsz eligazodni a házirend és a jogszabályok útvesztőjében? A tanulmányi osztályon csak vonogatják a vállukat a felvetéseidre? Írj nekünk az [email protected] -ra, és megkeressük az illetékeseket! |
„Vannak olyanok, akiknek nem sikerül egy vizsga egy félévben, elmennek a következő szemeszterben, aztán a következőben is, így sok összegyűlt. Az a baj, hogy ezt 2008-ig visszamenőleg be akarják hajtani. Van, akinek százezer forint is összejött így” – nyilatkozta az RTL Klub híradójának Kis Gergő, a hallgatói önkormányzat tagja. “Több ismerősöm van, akinek hatvan-hetvenezres tételt írtak ki, augusztus befizetéssel” – mondta egy másik egyetemista.
A hallgatók nyílt levelet küldtek az egyetem rektorának: azt kérik, hogy legalább a visszamenőleges befizetést töröljék, a szabályról ugyanis - állításuk szerint - nem tájékoztatták őket. „Szeretnénk megoldást találni oly módon, hogy az a vonatkozó rendelkezésekkel, illetve a törvényekkel összhangban legyen, és a hallgatóink nyugodt körülmények között készülhessenek a a vizsgáikra” – mondta Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem rektora, aki azt ígérte, hogy egy héten belül döntenek arról, kell-e fizetniük a hallgatóknak, és mennyit.

Több tízezer forintot fizethetnek a hallgatók
Intézményenként változik, hogy milyen mulasztásért mennyit kell fizetni. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) több tízezer forintba kerülhet, ha a felvett krediteket nem teljesítik a hallgatók, ugyanezért a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolai Karán nem kérnek pénzt. A műszaki egyetemen 3000 forintot kell fizetni azért, ha valaki igazolatlanul hiányzik a vizsgáról, de ugyanennyit kérnek el a megismételt utóvizsgáért és a késedelmes beiratkozásért is.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán a késedelmes indexfelvételért és -leadásért 2700 forintot kell átutalni az intézmény számlájára, a BGF-KVIFK-en ugyanezért 3500-at, a Debreceni Egyetemen pedig még többet, 4000 forintot kell fizetni. A szakdolgozatírást is érdemes időben befejezni: a BME-n 1200 forintba, a Budapesti Corvinus Egyetemen pedig naponta 3600 forintba "kerül" a késés. Mennyi pénz jár a jól tanuló egyetemistáknak? A legfontosabb támogatásokról és ösztöndíjakról szóló összefoglalónkat itt olvashatod el.Megtehetik, hogy pénzt kérnek a tantárgyfelvételért
A felsőoktatási törvény ugyanis lehetővé teszi, hogy az egyetemek és főiskolák különeljárási díjakat szedjenek a diákoktól. „A felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzata az ugyanabból a tantárgyból tett harmadik és további vizsgát, a térítési és juttatási szabályzata a tanulmányi és vizsgaszabályzatban meghatározott kötelezettség elmulasztását vagy késedelmes teljesítését fizetési kötelezettséghez kötheti” – áll a jogszabályban. És bár az összegek intézményenként változnak, a határ mégsem a csillagos ég: a fizetési kötelezettség alkalmankénti mértéke nem haladhatja meg a hallgatói normatíva öt százalékát, vagyis 5950 forintot.
Jogosan kérnek százezreket az egyetemek a bukdácsoló hallgatóktól? Összefoglalónkat itt olvashatod el.

Persze a hallgatónak csak akkor kell fizetnie, ha bebizonyosodik, hogy ő mulasztott. A Debreceni Egyetemen például már többször előfordult, hogy az oktató nem rögzítette időben az érdemjegyet a Neptunon, ezért elektronikus rendszer nem teljesítettnek értékelte a kurzust, és fizetési felszólítást küldött a hallgatónak. Ha kiderül, hogy a diáknak van igaza, az intézmény visszavonja a fizetési kötelezettséget. A BME-n egy rektori utasítás szerint ezért már a tanároknak is a zsebükbe kell nyúlniuk, ha nem rögzítik időben a jegyeket.
eduline
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).