#Egyéb


Nem etnikai eredetű a roma diákok iskolai hátránya

A roma és nem roma fiatalok között jelentősek a különbségek olvasási és matematikai kompetenciák terén, de ezeket nem az etnikai hovatartozás, hanem jól értelmezhető társadalmi okok magyarázzák - állapította meg a Közép-európai Egyetem (CEU) és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) két közgazdásza.



Bevált a menzareform: egészségesebb ételeket kapnak a diákok Gyulán

Jelentősen csökkent a magas só- és cukortartalmú ételek aránya az iskolák és óvodák menzáin Gyulán, amióta a város és közétkeztetésért felelős önkormányzati cége megállapodást kötött az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattal (ÁNTSZ), valamint gasztronómiai szakértőkkel egy menzaprogramról - közölte az ÁNTSZ megyei szervezetének helyettes tiszti főorvosa csütörtökön Békéscsabán.



Ennyien vettek fel diákhitelt tíz év alatt

A kezdeti kétkedések ellenére ma olajozottan működik a diákhitel rendszere - mondta Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója a társaság alapításának 10. évfordulójára rendezett konferencia nyitóbeszédében csütörtökön Budapesten.







"Kezd elfogyni a türelmünk" - újra egyeztetnének a tanári szakszervezetek

A közoktatásban dolgozók szakszervezetei azt szorgalmazzák, hogy az oktatási államtitkárság tartson valódi szakmai egyeztetéseket, mielőtt a kormány döntene a közoktatás átalakításáról. A szakszervezeti vezetők ezt szerdán közös sajtótájékoztatójukon jelentették be, az utóbbi napok oktatásüggyel kapcsolatos eseményeit értékelve, Budapesten.








Megvan, mikor kezdődik a 2011/2012-es tanév

Megjelent a 2011/2012-es tanév rendjéről szóló miniszteri rendelet a Magyar Közlöny legfrissebb számában. Hoffmann Rózsa államtitkársága felrúgta az eddigi szokásokat, az oktatásért felelős tárca eddigi vezetői ugyanis korábban, minden év májusában hozták nyilvánosságra az érettségi időpontokat és egyéb fontos információkat is tartalmazó dokumentumot.