Szklerózis multiplex elleni gyógymódot fejlesztett ki egy magyar diák

Középiskolások és alapképzésben részt vevő egyetemisták vehették át szerdán a Magyar Innovációs Szövetség 20. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyének díjait a budapesti Millenáris Parkban.

  • Eduline

A Csodák Palotájában megrendezett díjátadó ünnepségen Pakucs János, az innovációs szövetség tiszteletbeli elnöke elmondta, hogy az először 1991-ben megtartott verseny a természet- és műszaki tudományokat, valamint a kutatói életpályát hivatott népszerűsíteni a fiatalok körében. Mint mondta, a versenyen az okos, egyszersmind kreatív diákokat részesítik előnyben. "Ezen a versenyen nem példákat kell megoldani, a feladatokat, megoldandó problémákat maguk a versenyzők találják ki" - hangsúlyozta.

Závodszky Péter akadémikus, az ismert tudósokból és gazdasági szakemberekből álló húszfős zsűri tagja elmondta: összesen 91 pályázat érkezett - ebből 24 határontúli magyar fiataloktól -, melyek közül a bírálók 60-at tartottak újszerűnek, tudományosan megalapozottnak, megvalósíthatónak és hasznosnak. Huszonöt pályázat tudományos kutatási vizsgálatok, mérések elvégzését és összefoglaló tanulmány készítését, harmincöt pedig új eszköz, eljárás kidolgozását tűzte ki célul. Mint Závodszky Péter rámutatott, a bírálók feladata nem ér véget a verseny lezárultával, a legtehetségesebb diákokat továbbra is intézményi támogatással és tanácsokkal segítik.

A bizottság három első díjat osztott ki; Biró Enikő Új terápiás lehetőség vizsgálata szklerózis multiplexben, Erdélyi Soma és Lipécz Ádám MPA - Medical Pocket Assistant, valamint Ócsvári Áron Tilitoli játék című pályázatával képviselheti Magyarországot szeptember 23. és 28. között Helsinkiben a 22. EU Contest for Young Scientists európai döntőjében.

Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár, a verseny fővédnöke köszöntőjében többek között azt méltatta, hogy a pályázók zömmel olyan ötleteket vetettek fel és dolgoztak ki, amelyekkel bajbajutott vagy sérült embereken lehet segíteni. Kiemelte a felkészítő pedagógusok fontos szerepét is.

Pakucs János elmondása szerint a verseny húsz éve alatt összesen több mint 3500 fiatal érdeklődését sikerült felkelteni a természettudományos tantárgyak iránt, közülük 295-en díjakat is kaptak Magyarországon és külföldön. Az egykori versenyzők még egyetemen tanuló részének háromnegyede szeretne doktori képzésben részt venni, a már végzettek közül pedig 74 százalék kutatói-oktatói pályán, a többiek vállalkozóként helyezkedtek el, többnyire a reálszférában - idézte fel.

A 20. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt a Magyar Innovációs Szövetség, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Duna Televízió szervezte a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap, valamint számos vállalat és szakmai szervezet támogatásával. A legjobb pályamunkákat szerdán és csütörtökön meg lehet tekinteni a Csodák Palotájában.

MTI

 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.